Újabb adatvédelmi baki a Facebooknál

ZUCKERBERG, Mark
Washington, 2018. április 11. Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál társalapító-vezérigazgatója a washingtoni törvényhozás épületében a Capitoliumban 2018. április 11-én, a kétnapos kongresszusi meghallgatásának második napján. Március közepén a londoni székhelyű Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég vezérigazgatóját felfüggesztették állásából a The New York Times című amerikai és a The Guardian című brit napilap egyidejűleg közölt feltáró riportja után, amely szerint a cég több tízmillió Facebook-profilt használhatott fel a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. Az előző napona szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottsága előtti meghallgatáson Zuckerberg kifejtette, hogy a vállalat olyan eszközöket fejlesztett ki, amelyek segítségével sikerült beazonosítani és eltávolítani hamis profilokat. (MTI/EPA/Shawn Thew)
Vágólapra másolva!
Mintegy 14 millió Facebook-felhasználó zárt körnek szánt posztjai egy programhiba miatt nyilvánossá váltak. A hibát azóta kijavították, és ismét az eredeti adatvédelmi beállítások vannak érvényben a közösségi oldalon.
Vágólapra másolva!

A bug, azaz a számítógépes programhiba a felhasználók tudta nélkül módosította adatvédelmi beállításukat egyes megjeleníteni szándékozott tartalmaknál – írja a CNBC.

A Facebook bejelentette, hogy kiküszöbölték a hibát, és megkezdték az érintett felhasználók kiértesítését.

Abban az időszakban körülbelül 14 millió felhasználó abban a hitben élt, hogy – a közösségi oldal gyakorlatának megfelelően – megosztott posztjait csak a barátai vagy egyes csoportok láthatják, azonban a megosztások széles körben nyilvánosak lettek.

Forrás: MTI/EPA/Shawn Thew

A társaság elnézést kért az érintettektől, ám ez újabb bakit jelent adatvédelmi gyakorlatukban. A felhasználók egyre érzékenyebben reagálnak az ilyen esetekre, különösen az év elején kirobbant, körülbelül 87 millió Facebook-tagot érintő adatkezelési botrány óta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!