2018. december 5-én minden fél számára sikerrel zárultak a bértárgyalások a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban,
aminek eredményeként már 2019 januárjától érezhető mértékben növekednek a juttatások.
A háromoldalú, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., a Vasas Szakszervezet, valamint a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete részvételével folytatott egyeztetések után született megegyezés értelmében jelentős béremelést kapnak a gyár dolgozói a következő két év során.
Ennek pontos mértékét egyelőre nem közölték, de sajtóhírek szerint 2020-ig összesen 35 százalékos béremelést hajtanak végre, ebből 22 százalékra a jövő évben számíthatnak a dolgozók.
További jelentős eredmény egy nyári juttatás bevezetése, valamint a szakmai tapasztalatot és dolgozói hűséget elismerő, úgynevezett „szenioritási bónusz", amely összefügg a munkavállalók szolgálati idejével.
A gyár vezetésének elmondása szerint a megbeszélések mindvégig konstruktív hangulatban zajlottak, amiért külön köszönet jár minden résztvevőnek.