Háborús helyzetben ült le tárgyalni Donald Trump és Kim Dzsongun – legalábbis ami a jogi státuszát illeti az USA és Észak-Korea egymáshoz képesti viszonyának. A Koreai-félszigeten zajló háborút ugyanis hivatalosan csak tűzszünet zárta, békeszerződés – még – nem. Az 1953-ban létrejött, panmindzsoni fegyverszünet megkötését követően létrejött a Dél- és Észak-Koreát elválasztó demilitarizált zóna, mely egy korábbi amerikai felvetés alapján, a mostani csúcstalálkozónak is helyszínéül szolgált volna. De milyen az az Észak-Korea, melynek első embere végül Szingapúrban találkozik az USA elnökével? Elzárt, katonai jellegű kommunista diktatúra, vagy valójában monarchikus berendezkedésű állam, mintegy 25 milliónyi alattvalóval? Szocialista tervgazdálkodás alapján működik vagy szárnyát bontogató kapitalista piacgazdaságként?
Képtelenség egy-egy kifejezéssel leírni azt, milyen ország most Észak-Korea, a rendkívüli jelentőséggel bíró csúcstalálkozó napján. Azt, amit a szélesebb nyilvánosság tud róla, az jórészt közvetett információ – ezen pedig az sem változtat, hogy évről évre egyre több turista látogat az országba.
Észak-Koreát főként a média beszámolói és a politikai diskurzusok alapján tartják gyakran irracionálisnak, érthetetlennek, vagy – sajnálkozó hangvétellel – ostoba, de legalábbis szánni való államnak.
Egyfajta közös nevező a tömegmédiában az, hogy az ország „kommunista” berendezkedésű.
Ez ugyanakkor de jure biztosan nem igaz: az alkotmányból már 2009-ben törölték az erre vonatkozó kitételt.
Azóta sokféle, igen gyakran egymásnak ellentmondó fogalom kering az országról folyó párbeszédekben, melyekkel ilyen vagy olyan módon, de kísérletet lehet tenni annak a hibriditásnak a leírására, amely az országot jellemzi.
Ez egy öröklési renden nyugvó, posztkommunista diktatúra
– mondja Andrej Lankov, egy orosz származású Észak-Korea szakértő.
Lankov Phenjanban is tanult, jelenleg egy dél-koreai egyetemen tanít. Szerinte az országban a kommunista sajátosságok elsősorban egy
felettébb hatékony társadalmi kontrollrendszerben érhetők tetten, és nem elsősorban a gazdaságban.
Ez a kontrollrendszer lehetővé teszi, hogy az állam mindent és mindenkit ellenőrizzen az országban, akár azt is, ki mit eszik, vagy épp kivel alszik.
Legalább ennyire nehéz megítélni Kim Dzsongun, az első számú vezető, a Koreai Munkapárt elnökének karakterét. Kim Dzsongun a harmadik diktátor az ország élén, és sokak szerint kiszámíthatatlan, ezért pedig veszélyes. Azok, akik hatalomra kerülése után abban reménykedtek, hogy Észak-Korea nyit a világra és lépéseket tesz azért, hogy a nemzetközi közösség szalonképes tagjává válhasson, csalódottan vették tudomásul, a rezsim felső köreiből érkező parancsra – állítólag maga a vezető utasítására – meggyilkolták Kim Dzsongun a rendszerrel kritikus nagybátyját.
A rakéta- és nukleáris kísérletek szintén eloszlatták a személyével kapcsolatos korábbi optimizmust.
Pedig több minden szól amellett, hogy Kim elődeitől sok tekintetben eltérő felfogással irányítja országát. Az Origo is írt arról, hogy a diktátor előtt egyáltalán nem ismeretlenek a nyugati kultúra termékei, és azzal is tisztában van, hogyan használja a televízió médiumát a fiatalabb generáció megszólítására.
Egyes tettei sok mindenre bizonyítékok személyével kapcsolatban, de arra biztosan nem, hogy irracionális
– mondja Rob York, a Hawaii Egyetem Észak-Koreával foglalkozó doktorjelöltje.
Ő nemhogy nem őrült, hanem nagyon okos, racionális elméjű
– állítja ezzel egybehangzóan Go Myung-hyun, a szöuli Ázsia Intézet munkatársa. A szakértő azt is hozzáteszi, a diktátor tudatosan használja manővereihez a személyét „őrültnek” és „kiszámíthatatlannak” tartó vélekedéseket.
Figyelemre méltó körülmény, hogy a Kim Dzsongunt övező személyi kultusz mértéke még elődjeinél is erőteljesebb. Egyesek szerint utoljára Sztálint övezte ilyen mértékű rajongás és a vezető szinte isteni magasságokba emelése.
Ugyanakkor – mondják a szakértők – Észak-Korea a világ első kommunista országa, ahol leszármazás szerinti örökösödési rend valósult meg.
Ez valójában egy kimondatlan, meg nem nevezett monarchia
– mondja Lankov. Go egyetért a kijelentéssel, szerinte Észak-Korea számos vonatkozás miatt abszolút monarchiának tekinthető – többek között a dinasztikus öröklés biztosítása révén.
A cikk folytatásában arról olvashat, hogyan írható le most az ország gazdasága, és arról, hogy a kommunistának tartott állam valójában nem ezen az eszményen alapult. Lapozzon!