Földbe állt a Facebook, és a java még csak most jön

Facebook logo
27 March 2018, Germany, Cologne: A smartphone with the Facebook logo lying on a keyboard. The company has issued an apology to users through newspaper adverts after the scandal regarding the unauthorized use of the data of millions of Facebook users. Photo: Oliver Berg/dpa
Vágólapra másolva!
A Facebook befektetői számára néhány nappal ezelőtt egy olyan korszak vette kezdetét, amikor szembesülniük kellett azzal, hogy az elmúlt évek töretlen bővülését követően lassulni fog a cég növekedése. A közösségi média körüli fejlemények a múlt héten alaposan ráijesztettek azokra, akik meglovagolva az eddigi sikerszériát, nagyobb összegeket fektettek az úgynevezett FAANG-részvényekbe, azaz a Facebookba, az Apple-be, az Amazonba, a Netflixbe és a Google-ba. Közülük az első lufi most kipukkadni látszik.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy az idei évben az adat-kiszivárogtatási botrányt követően szabályozói oldalról már megpróbálták megszorongatni a Facebookot, a befektetési alapok, s rajtuk keresztül a kisbefektetők ebből nem sokat éreztek meg. Sőt, nem keveset profitáltak a cég jó eredményeiből és a nyomukban történelmi csúcsra emelkedő részvényárfolyamból – emeli ki a Financial Times összefoglalója.

A múlt héten azonban igazi megrázkódtatást okozott a befektetők számára, hogy csökkenésnek indult a társaság növekedésének üteme.

Érthető tehát az a pánikszerű reakció, amit a várakozásoktól elmaradó negyedéves gyorsjelentésre adtak. A heves eladói nyomás következtében meredeken esni kezdett a cég papírjainak ára, aminek következtében

a Facebook több mint 120 milliárd dollárt veszített piaci kapitalizációjából egyetlen nap leforgása alatt.

Mark Zuckerberg, a Facebook első embere Forrás: Getty Images/David Ramos

Míg tehát az adat-kiszivárogtatási botrányt követően a pénzügyi elemzők hajlamosak voltak a vállukat vonogatni, mondván, túl nagy baja talán mégsem származhat ebből a cégnek, az viszont azonnali cselekvésre késztette őket, amikor kiderült: a Facebook a második negyedévre jelentős lassulást vár a bevételeket tekintve.

A piaci elemzők ennek hatására átértékelték a részvényre vonatkozó eddigi árazási modelljeiket, s most már azzal számolnak, hogy az árbevétel növekedése az idei év egészében a korábban várt 40 százalék feletti értékkel szemben csupán huszonegynéhány százalékos lehet.

Emellett a statisztikai adatok is egyre inkább a Facebook ellen szólnak.

Az Európai Unió nemrégiben elfogadott, új általános adatvédelmi rendeletének hatására például megállt az oldalt látogatók számának növekedése (igaz, az új szabályozásnak egyelőre nincs jelentős hatása a hirdetési bevételekre az európai divíziónál).

A napi szinten aktív felhasználók száma a kontinensen 3 millióval csökkent, ami körülbelül 1 százalékos visszaesést jelent.

Ugyanakkor

a tavalyi negyedévben az észak-amerikai piacon is kedvezőtlen folyamatok indultak be.

Az ottani felhasználók több millió órával kevesebbet töltöttek a közösségi platformon, mint korábban, emellett csökkent a napi szinten aktív felhasználók száma.

Erre még sosem volt korábban példa.

A Facebook-részvényeknél a múlt héten bekövetkezett meredek zuhanás egyrészt jelzi, hogy mennyire csalódottak most az elemzők a papírokkal kapcsolatban. Másrészt azt is mutathatja, milyen hatalmas összegeket fektettek be a részvényalapok a FAANG-részvényekbe, amelyek első, „F” kezdőbetűs tagját most erősen megbüntették.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!