Nagyon széles azon munkakörök spektruma, amelyben a cégek alkalmazhatnak diák munkaerőt – mondta el a lap megkeresésére Virág Viktor, a MADS – Márton Áron Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja.
Gyakorlatilag minden olyan munkakörben keresnek diákot, amely nem engedélyhez kötött, vagy nem igényel speciális végzettséget, de leginkább a gyorséttermi és egyszerű csomagolási, raktári és promóciós munkák terén.
Jelenleg nyolc kategóriában, több mint húsz munkakörben, közel száz pozícióba keresnek munkaerőt az iskolaszövetkezet honlapján.
A diákmunka bérezése nagyjából a tavalyi szinten maradt, bár egyes fizikai munkakörökben 5-10 százalékkal nőttek a bérek júniusban.
Másody Szabolcs, a MŰISZ Iskolaszövetkezet marketingigazgatója is arról számolt be a lapnak, hogy gyakorlatilag bármilyen munkakörben foglalkoztathatók a diákok, bár a munkát keresők idén a megszokottakhoz képest kevesebb munkalehetőség közül válogathatnak.
A vezető a gyakornoki programokat emelte ki, amelyekkel a cégek komoly szakmai munkát kínálnak, már a diákévek alatt is,
ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a diák munkaerő nem jelent egyet a kölcsönzött munkavállalókkal.
A szakember szerint az idén elmaradt fesztiválok és a rendezvények
a munka világa felé terelték a diákokat,
amely miatt már júniusban nagyobb létszámú munkakereső állományt mértek, mint tavaly ilyenkor.
Forrás: Magyar Hírlap