Légitaxikat fejlesztő cégbe szállt be a Tesla legnagyobb befektetője

Lilium légitaxi repülő taxi
Vágólapra másolva!
A Tesla legnagyobb külső befektetőjének számító Baillie Gifford összesen 35 millió dollárral szállt be a repülő taxikat fejlesztő német startupba, a Liliumba. A cégnek azonban nincs könnyű dolga a versenytársak mellett.
Vágólapra másolva!

Újabb különleges cégbe szállt be a Tesla legnagyobb külső befektetője. Baillie Gifford befektetési társaság ugyanis 35 millió dollárt fektetett a müncheni székhelyű Lilium nevű startupba, melynek fő profilja a repülő taxik fejlesztése.

A német vállalat egyébként tavaly komoly sikert ért el, amikor végrehajtotta a tesztrepülését a Lilium Jet nevű, ötüléses járművével.

A Lilium Jet egyébként vertikálisan képes föl- és leszállni (mint egy helikopter), azonban 36 elektromos motor hajtja, melyeket a szárnyain helyeztek el – írja a CNBC.

A Lilium jelenleg stabilan tartja az 1 milliárd dollár fölötti értékét, köszönhetően az idén bejelentett 240 millió dolláros befektetési körnek. A Liliumba eddig összesen 375 millió dollárnyi tőkebefektetés érkezett, a Gifford pedig kevesebb mint 5 százalékos részesedéssel rendelkezik a vállalatban.

Az Edinburghban alapított Gifford egyébként a Tesla második legnagyobb részvényese, 6,5 százalékos részesedéssel.

A legnagyobb részvényes az alapító és cégvezető Elon Musk, akiknek 18,5 százalékos részesedése van a saját cégében.

A Lilium 2025-ben már fuvarozna a repülő taxikkal Forrás: AFP/Lilium Aviation/EyePress

A Lilium azonban nincs egyedül a repülő járművek fejlesztésével. Mi több, jelenleg egyre élesebb verseny folyik a fejlesztők között. A német vállalatnak olyan cégekkel kell megküzdenie a mezőnyben, mint az Uber vagy a Volocopter.

A Lilium igazi vonzereje azonban a vertikális le- és felszállási technológiában rejlik.

Ez ugyanis kifejezetten előnyös lehet a sűrűn lakott városokban, ráadásul a cég hivatalos közlése szerint a járművük egy óra alatt 300 kilométert képes megtenni, mindössze egyetlen töltéssel. Ezzel pedig végső soron jelentősen le lehetne rövidíteni a városok közti utazások időtartamát.

Az árazás tekintetében a Lilium úgy számol, hogy nagyjából 70 dollárt kérnének egy hatperces útért Manhattan és a JFK repülőtér között. A távolabbi terv pedig az, hogy ugyanúgy lehessen applikációval légitaxit hívni, ahogy manapság például egy Ubert. A tervek szerint a kereskedelmi utazások 2025-től válnának elérhetővé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!