Az olcsóbb ingatlanok kerültek helyzetbe a járvány második hulláma előtt

ingatlan, lakás, ház
Vágólapra másolva!
Stagnálás és árcsökkenés jellemzi lakáspiacot, igaz, a járvány miatt a múlt év második negyedévében látható szinthez képest némi emelkedés történt - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a KSH hivatalos, múlt év harmadik negyedévére vonatkozó - egyelőre - előzetes adatai, valamint a januárban eladott lakások hirdetései alapján az árak alakulását mutatja be.
Vágólapra másolva!

A KSH használtlakás-árindexe a 2020 harmadik negyedében 0,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy ez lényegében stagnálást jelent, ugyanakkor a második negyedévhez képest 5 százalékkal emelkedtek az árak. A KSH előzetes adatai alapján ebben az időszakban viszont a korábbinál több adásvétel történt olcsóbb lakásárakkal rendelkező településeken.

A szakértő hozzátette:

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Mennyiért hirdették utoljára?

A portál elemzéséből kiderül az is, hogy akik januárban váltak meg a lakóingatlanuktól, közvetlenül az eladás előtt mekkora összeget kértek azért. A fővárosban az átlagos négyzetméterár 690 ezer forintot tett ki, ez pedig 2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi több mint 700 ezer forintos összegtől.

A kisebb városokban jóval komolyabb mértékben, 19 százalékkal 306 ezer forintra csökkent a négyzetméterár.

A községekben 4 százalékkal 205 ezer forintra mérséklődtek az árak. Bár a megyeszékhelyeken az átlagos négyzetméterárak 2 százalékkal 384 ezer forintra nőttek. ám Balogh László szerint ez minimális drágulásnak, inkább stagnálásnak felel meg.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Népszerűbbek lehetnek a kisebb települések

A portál szakértője rámutatott arra, hogy 2021 elején több kedvezmény és támogatás is megjelent az otthonteremtési programban. Ez lendületes évkezdést okozott a lakáspiacon, de a forgalom leginkább a kisebb településeken élénkülhet. A nagyvárosok agglomerációs övezetei az alacsonyabb áraiknak köszönhetően eddig is népszerűek voltak, de a koronavírus utóhatásai – távmunka terjedése és a zöldebb környezet – miatt még felkapottabbak lehetnek.