Fontos területen ért el előkelő helyezést az OTP a régióban

OTP, OTP Bank, OTP Bank Nyrt., Országos Takarékpénztár, OTP logó, OTP bankfiók, bankfiók, bank, bank fiók
Vágólapra másolva!
Az OTP Bank az elmúlt néhány évben kiemelkedő eredményeket ért el a vállalati kötvénypiacon, amelynek köszönhetően 2020-ban a Bloomberg ranglistáján a 3. helyezést érte el a kelet-közép-európai régióban a kibocsátások nagysága alapján - közölte a pénzintézet,
Vágólapra másolva!

Kitértek arra, hogy

a csoport részt vett első nemzetközi szuverén kötvénykibocsátásában, vezető társforgalmazóként szerepelt a horvát állam 2 milliárd euró össznévértékű kötvénykibocsátásának megszervezésében és lebonyolításában.

A kibocsátást a volatilis piaci helyzet ellenére jelentősen túljegyezték, összesen 7 milliárd euró vételi ajánlat érkezett.

A tranzakcióban a Horvát Köztársaság 12 és 20 éves lejárattal bocsátott kötvényeket nemzetközi befektetőknek 2021. február 25-én. A tranzakcióban az OTP Csoport a Societe Generallal, a J.P. Morgannel, a Morgan Stanley-vel, valamint a Zagrebačka banka / UniCredittel működött együtt.

Bánfi Attila, az OTP Global Markets ügyvezető igazgatója a közleményben újabb mérföldkőnek nevezte az első szuverén kötvényügyletet.

- mondta.

Jelentős sikereket ért el tavaly az OTP Bank a kötvénykibocsátások területén Fotó: Szabó Gábor - Origo

A csoport Magyarországon évek óta meghatározó szereplő a vállalati kötvénykibocsátás szervezés területén, emellett Horvátországban és Szerbiában is jelentős sikereket ért el tavaly.

Ennek eredményeként a Bloomberg ranglistáján a 3. helyezést érte el az OTP Bank a kelet-közép-európai régióban a vállalati kötvénykibocsátások szervezői mezőnyében 2020-ban.