A Richter 5 százalék körüli árbevétel-növekedést vár az idén

embléma ÉPÜLET épületfotó este esti felvétel esti kivilágítás FOTÓ FOTÓTÉMA gyár gyógyszergyár kémiai kutatólaboratórium KÖZTERÜLET laboratórium NAPSZAK SZIMBÓLUM utcai lámpa
Budapest, 2016. február 17. A Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszergyár kémiai kutatólaboratóriuma esti kivilágításban a főváros X. kerületében, a Gyömrői úton. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A Richter Gedeon Nyrt. az első negyedévben konszolidáltan 26,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 7,4 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál, árbevétele pedig 0,4 százalékos csökkenéssel, 140,9 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közölt gyorsjelentés szerint. Öt százalék körüli csoport szintű árbevétel-növekedést vár euróban kifejezve a Richter Gedeon Nyrt. az idén - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a negyedéves eredményeket értékelő sajtótájékoztatón Budapesten.
Vágólapra másolva!

A világjárvány hatásáról a jelentésben kiemelik: a vállalat továbbra is tőkeerős, cash-flowja pozitív, és szigorú vevői hitelpolitikája továbbra is hozzájárul ahhoz, hogy stressztűrő képességét a globális gazdasági kihívások időszakában is fenntartsa.

A jelentés idézi Orbán Gábor vezérigazgatót, aki elmondta, hogy

számos tényező alakította 2021 első három havi árbevételét: az előző év első negyedéve igen magas bázist képezett, a rubel veszített értékéből, elmaradt az influenzajárvány és a beteg-orvos kapcsolatok is korlátozva voltak.

Mindezek eredőjeként a disztribútori megrendelések alacsonyabb szinten alakultak az év első pár hónapjában.

Hozzátette:

továbbra is kiemelt termékkörükre, valamint az új, innovatív termékek törzskönyvezésére és a nőgyógyászati készítményeik idei piaci bevezetésére összpontosítják figyelmüket.

Rövidtávú költségmegtakarítási intézkedésekkel próbálják az említett negatív folyamatokat ellensúlyozni, emellett folytatják belső hatékonyságnövelő programjaikat annak érdekében, hogy a szervezetben rejlő valamennyi lehetőséget kiaknázhassák - mondta.

A gyógyszergyártás árbevétele 3,9 százalékkal, 112 milliárd forintra csökkent, és a nőgyógyászat árbevétele is 5,8 százalékkal elmaradt a bázisidőszakban elérttől, 39 milliárd forintot tett ki. Az Oroszországban, Ukrajnában, az egyéb FÁK-régió legtöbb piacán, valamint Kínában és az Egyesült Államokban visszaeső nőgyógyászati árbevételt nem tudta ellensúlyozni a Latin-Amerikában, egyéb országokban és Kelet-Közép-Európában emelkedő értékesítés.

A Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszergyár kémiai kutatólaboratóriuma esti kivilágításban a főváros X. kerületében, a Gyömrői úton Forrás: MTI/Róka László

Magyarországon a teljes gyógyszerpiac 7,5 százalékkal csökkent, elsősorban a bázisidőszaki, világjárványhoz kapcsolódó felvásárlások következtében.

A Richter termékek kiskereskedelmi forgalma jelentősen, 13 százalékkal esett vissza a rendelkezésre álló adatok alapján. A cég a hazai piaci szereplők rangsorában 4,6 százalékos részesedéssel az 5. helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,3 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.

A nagy- és kiskereskedelmi szegmens árbevétele 7,7 százalékkal, 31,2 milliárd forintra emelkedett.
A nyugat-európai piacokon 3 százalékkal, 18,9 milliárd forintra nőtt az árbevétel, amihez a Németországban, Svédországban és Ausztriában elért növekedés járult hozzá leginkább.

Oroszországban 18 százalékkal, 18,1 milliárd forintra esett az árbevétel, a rubel forinthoz viszonyítva átlagosan mintegy 12,3 százalékot gyengült 2020 első három hónapjához képest.

Az egy részvényre jutó nyereség 145 forint volt az első negyedévben, az előző évi 156 forint után.
Az üzleti tevékenység eredménye 3,2 százalékkal csökkent, 24,3 milliárd forint volt az első három hónapban. Az üzemi eredményhányad 17,3 százalékot tett ki a bázisidőszakban elért 17,8 százalékkal szemben.

A gyorsjelentést értékelő sajtótájékoztatón a cég vezérigazgatója hozzátette: vannak lefelé mutató kockázatok, ugyanakkor a költségeket szigorúan kontrollálják, és nem változtatnak a korábbi eredmény-előrejelzésen az év egészét tekintve.