Alig nőttek az árak az ország egyik legdrágább ingatlanpiacán

lakás, lakberendezés
Vágólapra másolva!
Míg országos szinten kétszámjegyű növekedés figyelhető meg az ingatlanárak esetében, addig Győr-Moson-Sopron megyében a piac élénkülése visszafogottabb mértékű. A Duna House adatai alapján mindössze 5 százalékos az áremelkedés tavalyhoz képest, de még mindig az egyik legdrágább térségnek számít hazánkban - adta hírül a Duna House közleményében.
Vágólapra másolva!

Az északnyugati országhatár térségében lévő ingatlanok áremelkedése elmarad az országos átlagtól. A Duna House legfrissebb adatai szerint Győr-Moson-Sopron megyében mérsékelt, mindössze 5 százalékos a növekedés, az idei és a tavalyi év január-augusztusi időszakát összevetve.

A panelek átlagos négyzetméterára jelenleg 380.000 forint, míg a téglalakásoknál ez az összeg átlagosan 486.000 forint.

Míg a lakások négyzetméterárai nőttek, addig a házak esetében stagnálás figyelhető meg 2020 azonos időszakához képest, így a norma szerint egy átlagos, 100 négyzetméteres ingatlant továbbra is meg lehet vásárolni 30 millió forintért. Árszínvonal tekintetében tehát így is az egyik – lakhatási szempontból – legdrágább régiónak számít hazánkban Győr-Moson-Sopron megye,

köszönhetően fejlett infrastruktúrájának és Ausztria szomszédságának, amely egyben a befektetőket is vonzza.

Akárcsak Zala és Vas megyében, úgy a térségre is igaz, hogy a téglalakások és a házak (34-34 százalék) keresettebbek, mint a panelek (19 százalék) – szemben az országos átlaggal. Ezzel párhuzamosan az újépítésű ingatlanok is egyre népszerűbbek, igaz, átlagos négyzetméteráruk eléri már a 420.000 forintot.

A megyeszékhely mellett Sopronban regisztráltak élénkebb ingatlankereskedelmet (12 százalék) szakértőink, az adásvételek további része arányosan oszlik meg a kisebb-nagyobb településeken.

Lakás (Illusztráció) Forrás: --

Eladói szempontból elsősorban a nagyobb vagy kisebb lakásba költözés, illetve az örökségből szerezhető hozam realizálása miatt döntenek az ingatlan értékesítése mellett. A vásárlók legfőbb motivációja pedig a nagyobb otthonba való költözés, a befektetés és az első lakás vásárlása" – árulta el Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

Jelenleg egy több mint 250 millió forintos luxus családi ház a legdrágább ingatlan a Duna House kínálatában.

A Sopron Rózsadombján, a Lővérek szívében található, 6 hálószobás ház egy 1.137 négyzetméteres telken épült, és olyan extrák tartoznak hozzá, mint a teljes városi panoráma, napkollektorok, beépített szauna, kondiszoba és borozó-bár helyiség. A választék TOP3-jában egy Győr belvárosi, műemlékként nyilvántartott, háromszintes ház is elérhető, 150 millió forintért, de a soproni Erdészeti és Faipari Szakközépiskola – mostanra lakhatatlanná vált – egykori B épületét is eladásra kínálják, 220 millió forintért.

„A legtöbb, hallgatói élettől vibráló nagyvárosban átlagosan 100-135 ezer forint között mozognak az albérleti díjak. Jelentős változás nem történt az előző évekhez képest, régiónkban így is igen széles skálán változnak az árak:

míg Győrben jellemzően 120.000 forint a havi költség egy lakásra, addig Sopronban már átlagosan 80.000 forintért is lehet bérelni.

A megyeszékhely magas árait nem csak a nyugati határ közelsége és a felsőoktatási intézmények indokolják, hanem az Audi gyárban foglalkoztatott ingázó vagy vendégmunkások is, akik albérlettel oldják meg lakhatásukat. Ennél drágábban csak Budapesten és Veszprémben lehet kiadni lakásokat az egyetemistáknak, illetve a vidéki munkavállalóknak" – tette hozzá a Győr-Moson-Sopron megyei albérletpiacot elemezve Benedikt Károly.

Míg Budapesten főként befektetési szándékkal vásároltak a vevők ingatlant (36 százalék), addig vidéken az elsődleges motiváció a nagyobb lakásba való költözés volt, és csak második helyen szerepelt a befektetés (22 százalék). A fővárosban 9 százalékponttal nőtt 2020 azonos időszakához viszonyítva ezen vásárlók aránya, addig vidéken stagnált számuk – áll a legfrissebb Duna House Barométerben.

Nem csak a vevők vásárlási szándék szerinti megoszlásában, de az így megszerzett ingatlanok árában és méretében is jelentős különbségek vannak.

Budapesten jellemzően 55 négyzetméteres lakásokat választanak a befektetők, amikre átlagosan 43 millió forintot költenek,

vidéken viszont már nagyobb, 65-70 négyzetméteres ingatlanokat preferálnak, átlagosan 21,9 millió forintért. Az elemzés alapján elmondható, hogy a szeptemberi iskolakezdés és az idénymunkások visszatérése plusz motivációt adott a potenciális vevőknek az ingatlanvásárláshoz. Így a nyár vége minimális élénkülést hozott a lakóingatlanpiacon, a Duna House által jelzett 11.304 darab tranzakció ugyan elmarad az előző évek augusztusaihoz képest, de az előző hónaphoz viszonyítva (11.185) növekedést mutat, ami őszre tovább aktivizálódhat.