Újra fogad turistákat a világ legelzártabb királysága

Bhután
Vágólapra másolva!
A dél-ázsiai Bhutáni Királyság a koronavírus-járvány után ismét megnyitja a határait a turisták előtt. A beutazóknak azonban speciális díjat kell fizetniük a világ egyik legelzártabb országában.
Vágólapra másolva!

Ismét ellátogathatnak a turisták a világ egyik legelzártabb országának számító Bhutánba. Ennek azonban külön megszabott ára van.

Mielőtt ugyanis az ország 2020 márciusában lezárta a határait, a Bhutánba utazóknak naponta minimum 200-250 dolláros (kb. 80-100 ezer forint) díjat kellett fizetniük,

attól függően, hogy az év melyik időszakában utaznak – írja a CNBC. Ez a díj általában magában foglalta a szállás, az étkezés, a közlekedés és még az idegenvezetés költségeit is. Emellett tartalmazta a kötelező, úgynevezett fenntartható fejlődés díját, ami 65 dollár volt.

Június végén azonban az ország elfogadott

egy új turisztikai törvényt, amely eltörölte a minimális napi csomagdíjat, a fenntartható fejlődési díjat pedig felemelte személyenként 200 dollárra.

Az egyéb költségeket (közlekedés, szállás, étkezés) pedig már nem fedezi a díj.

Újra beléphetnek a turisták Bhutánba Forrás: Zoltán szabó, Pixabay

A családok azonban kedvezményeket kapnak.

A 6-12 éves kor közti gyermekek számára a díj 50 százalékát elengedik, az 5 éves vagy annál fiatalabb gyermekek pedig ingyen utazhatnak be az országba

– mondta Raju Rai, a Heavenly Bhutan Travels vezetője.

A bhutáni vezetés célja, hogy az országban támogassa a „magas értékű, alacsony volumenű" turizmust, vagyis a cél a tömegturizmus kizárása. A bhutáni Idegenforgalmi Tanács közlése alapján a díjakból befolyó bevételeket olyan célokra fordítják, mint az infrastruktúra fejlesztése, az ágazati dolgozók képzése, a kulturális hagyományok megőrzése, a környezet védelme, valamint a tisztességes munkakörülményeket és béreket biztosító munkahelyek támogatása.