Vontatóval érkezve 200 ezer húsvéti csokitojást lopott el egy tolvaj

Cadbury Creme Eggs, csokoládé, édesség, tojás, csokitojás
London, UK - August 12, 2018 - Image filled with Cadbury creme eggs at a duty free shop in London Heathrow Airport
Vágólapra másolva!
Két év börtönbüntetésre ítélik azt a csokoládétolvajt, aki 200 ezer Cadbury Creme tojást lopott el egy telfordi ipari létesítményből. A rendőrség szerint az elkövető előre kitervelte a bűncselekményt, de még időben elkapták.
Vágólapra másolva!

A 32 éves Joby Pool - akit a rendőrség „húsvéti nyuszinak" nevezetett el – szombaton egy megfújt teherautóval betört egy telfordi ipari egységbe, ahonnan 200 ezer Cadbury Creme tojást lopott el. Az NDTV cikke szerint a krémtojásokat és más csokoládéfajtákat is tartalmazó zsákmány több mint 13 millió forint értéknek felelt meg.

A rendőrség végül elkapta a brit férfit.

A képen a Cadbury Creme csokitojásai Forrás: Shutterstock/I Wei Huang

A helyi hatóság beszámolója szerint a tolvaj előre kitervelte a bűncselekményt, mivel a férfi pontosan tudta, hogy hol találja a több millió forint értékű rakományt, valamint vontatót is vitt magával a helyszínre. A The Guardian beszámolója szerint a bíróság Joby Poolt a következő hónapokban mintegy két év börtönbüntetésre ítéli, miután a tolvaj bűnösnek vallotta magát.