Nemzeti tésztaválság van Olaszországban

olasz tészta
Vágólapra másolva!
Az olasz kormány nemrég válságbizottságot hívott össze, hogy foglalkozzon az egekbe emelkedő tésztaárakkal. Miközben ugyanis ezt az élelmiszert az olaszok mintegy 60 százaléka fogyasztja naponta, annak ára az általános infláció kétszeresével emelkedett.
Vágólapra másolva!

A nemzeti tésztaválsággal foglalkozó tanácsot azért hívták össze Olaszországban, mert a tészta ára 17,5 százalékkal emelkedett a márciusig tartó 12 hónapban. Eközben az Európai Központi Bank adatai szerint az általános olaszországi infláció 8,1 százalékos volt. Vagyis a tészta drágulása több mint kétszeresével haladta meg az általános pénzromlást.

A tészta átlagos kilogrammonkénti ára mára meghaladja a 2 eurót az országban, ahol a lakosság mintegy 60 százaléka fogyasztja naponta az élelmiszert.

A fogyasztói érdekvédelmi csoportok közben panaszt nyújtottak be, mivel úgy vélik, a nagy tésztagyártók egyszerűen kihasználják az általános áremelkedéseket, és indokolatlanul magas áron értékesítik a termékeiket. A gyártók olyan tényezőknek tulajdonítják a drágulást, mint az energiaköltségek, a megszakadó ellátási láncok vagy az általános infláció.

Válságtanácskozást hívtak össze Olaszországban a tészta ára miatt Forrás: Origo

Ezzel szemben a fogyasztókat képviselő csoportok úgy érvelnek, hogy a tészta jellemzően csak durumbúzából és vízből készül, vagyis a tésztatermékek árainak arányosan követniük kellene a búza árváltozását. Az Assoutenti fogyasztóvédelmi csoport hangsúlyozta, hogy a búza ára az elmúlt időszakban 30 százalékkal csökkent.

Furio Truzzi, az Assoutenti elnöke úgy véli, az áremeléseket semmi más nem indokolja, csak az, hogy az élelmiszeripari nagyvállalatok extra nyereségre akarnak szert tenni.

A Fox Business által idézett szakértői vélemények szerint az aránytalan árak elsősorban annak tudhatók be, hogy a jelenleg polcokon lévő termékeket még abban az időszakban gyártották, amikor valóban fennálltak a vállalatok által hivatkozott problémák. Következésképpen a válságtanács vezetői is úgy kalkulálnak, hogy a tészta ára hamarosan jelentősen csökkenhet Olaszországban, amint normalizálódik az árképzés.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!