Több száz milliós támogatási keret nyílt fiatal sportolóknak

lépés, gyaloglás, sport, fitness
A napi szintű gyaloglás jót tesz az egészségünknek
Vágólapra másolva!
A jövő sportpéldaképei pályafutásának és sikereinek támogatására indított 400 millió forint keretösszegű pályázatot a MOL – Új Európa Alapítvány, közösen a HM Sportért Felelős Államtitkárságával és a Nemzeti Sportügynökséggel. A kiírásra 18-22 éves leigazolt, hazai és nemzetközi versenyeken kiemelkedően teljesítő fiatalok jelentkezhetnek.
Vágólapra másolva!

Országos, nyílt, nyilvános pályázatot hirdetett 400 millió forint keretösszeggel a MOL – Új Európa Alapítvány együttműködésben a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságával és a Nemzeti Sportügynökséggel. A kiírás 18-22 éves sportolóknak szól, olyan fiatalok jelentkezését várják, akik középiskolai vagy felsőoktatási tanulmányaik folytatása mellett országos, illetve nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el, valamint továbbra is céljaik között szerepel szakmai fejlődésük, sportkarrierjük hosszútávú építése.

A dotáció egyszeri, vissza nem térítendő pénzbeli támogatást jelent, egyösszegben, utólagos elszámolási kötelezettséggel.

„A MOL – Új Európa Alapítvány azt vallja, hogy felelősek vagyunk a jövő generációiért. Szakmai, stratégiai partnereinkkel, a Sportért Felelős Államtitkársággal és a Nemzeti Sportügynökséggel együtt gondolkodunk, és együtt tervezünk a sport területén a tehetséggondozást érintően, és közösen keressük a jövő magyar példaképeit. Hiszen a tehetség, a szorgalom, az elszántság mellett segítő kézre, támogatásra is szükség van az álmok megvalósításához" – mondta Miklósa Erika, a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/Lzf

Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elmondta:

Hozzátette: "A most útjára indított, fiataloknak szóló pályázati program legfőbb célja, hogy a 18-22 év közötti sportolók számára lehetővé tegyük a tanulmányok és a sportkarrier egyidejű folytatását. Reméljük, hogy a támogatott fiatalok a jövőben sok felejthetetlen pillanattal ajándékozzák majd meg a magyar sportszeretőket."

A kiírás szerint a sportegyesületnél leigazolt fiatal magyar sportolók négy kategóriában kérhetnek támogatást, többek közt tandíjra, eszközvásárlásra, hazai és nemzetközi felkészítő edzések, edzőtáborok, valamint a hazai és nemzetközi versenyekre való eljutás költségeinek finanszírozására, illetve egyéb, a pályafutásukhoz kapcsolódó költségek megtérítésére. A keretösszeget az Alapítvány kuratóriuma döntésének megfelelő mértékben osztják ki. A jelentkezés feltétele többek közt a már elért, kiemelkedő hazai vagy nemzetközi versenyeredmények.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, 2023. szeptember 30. 23.59 óráig lehet benyújtani. A kiírás részletes feltételei a MOL-Új Európa Alapítvány weboldalon érhetők el, további információk a tehtam@molujeuropaalapitvany.hu címen kérhetők.