Ismét régi fényében ragyog a Nyugati pályaudvar ikonikus homlokzata

Nyugati, pályaudvar, Budapest, 2023,
Vágólapra másolva!
A Nyugati pályaudvar felújítása során a jobboldali épületrésznél is elbontották a Teréz körúti homlokzat előtti, gyalogos forgalmat akadályozó védőtetőt, ezzel immár zavartalanul látható az épület főbejárat felőli része.
Vágólapra másolva!

A Nyugati pályaudvar felújítási munkálatainak köszönhetően az Eiffel által tervezett épület folyamatosan nyeri vissza eredeti arculatát. A vágánycsarnokot közrefogó pilonépületek felújítása újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a jobboldali épületrésznél is elbontották a védőtetőt – számolt be róla közösségi oldalán a MÁV. Ezzel a jelentős építészeti és műszaki emléket képviselő, országos műemléki védettséget élvező épület ikonikus része válik újra zavartalanul láthatóvá.

A MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt részeként a Magyar Építő Zrt. végezte el az utascsarnok teljes lezárásával a tetőszerkezet felújítását. A rekonstrukció a Márványcsarnok, a várhatóan jövőre megnyíló nemzetközi váró, továbbá a volt ABC, valamint a Ceglédi folyosó fölött is megtörtént. A Nyugati tér felőli irodaszárny és a kapcsolódó előtető tetőszerkezeteinek teljes felújítását is elvégezték - tudósít a Magyar Építők.

A vágánycsarnokot közrefogó pilonépületek felújítása újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a jobboldali épületrésznél is elbontották a védőtetőt Forrás: magyarepito.hu/ Magyar Építő Zrt. /Puskás Dávid

A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatának, a lábazat, nyílászárók és a főlépcső feljutásának munkálatai a következő hetekben tovább folytatódnak, és várhatóan még karácsony előtt be is fejeződnek, így az ünnepekre teljessé válik Budapest egyik legszebb középületének páratlan látványa.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!