Repülési titok: soha ne igyon kávét a fedélzeten

ételintolerancia, kávé
Vágólapra másolva!
Fontos dolgot osztott meg TikTokos követőivel egy korábban stewardként dolgozó férfi, aki egyéb fontos figyelmeztetése mellett most azt tanácsolta a jövőben repülőgépen utazni vágyóknak, hogy tartsák magukat távol a fedélzeten felszolgált kávétól.
Vágólapra másolva!

A TikTok csatornáján @ichbinvin néven regisztrált Kevin egykori steward egyik videójában mesélt munkája mocskos kis titkairól. Egyebek mellett kitért arra is, hogy nagyon nem ajánlja a fedélzeten repülés közben kínált kávé elfogyasztását.

A repülőgépes kávét "undorítónak" nevezte és azt javasolta az utasoknak, hogy inkább érkezzenek meg az előírtnál is korábban a járatukhoz, és vegyenek kávét a terminálon. Magyarázatképpen elárulta, hogy a fel nem használt víz sokáig a kannákban marad, és a tartályokat csak ritkán tisztítják.

"Számomra mindig is az volt a gond, ahogyan a stewardesseknek ki kell takarítaniuk a kávéskannákat" - mondja a fiú a videóban.

@ichbinvin#flightattendant#travel#airline♬ original sound - keVin

Elmondása szerint elvárták tőle, hogy a kávéskannák maradványait a WC-be öntse ki, mivel a repülőgépeken nem volt lefolyó. A személyzet pedig közel dolgozik a vécéhez, ahonnan baktériumrészecskék kerülhetnek például a kávéskannákba is, ami aztán visszakerül a kávéfőzőbe.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

De nem ez az első eset, hogy egy légitársaság dolgozója arra figyelmeztet, hogy a repülés során felszolgált tea és kávé fogyasztását érdemes elkerülni. Kat Kamalani stewardess a közösségi médiumok platformjain azt is elárulta, hogy a személyzet nem véletlenül kerüli, hogy bármit is igyon, ami vízzel készült a repülőgépen. Arra figyelmeztette az utasokat, hogy "soha ne fogyasszanak semmilyen italt, amit nem gyárilag zárt palackban szervíroznak fel nekik, mert a "víztartályokat soha nem tisztítják és undorítóak".

A Daily Star információk szerint az egyik légitársaság nagy változást készül végrehajtani a fedélzeti snack-kocsikban: az utasok majd maguk válogathatnak innen. Az amerikai United Airlines egy új "Grab-N-Go" rendszert fog kipróbálni Airbus A321neo repülőgépein, ahol az utasok egyszerűen odasétálhatnak snack-kocsihoz és bármint elvehetnek majd.

Az Origo korábban azt is megírta egy bennfentesre hivatkozva, hogyan juthatunk döbbenetesen olcsón repülőjegyekhez. Egy másik stewardess pedig elárulta, hogy mit nem érdemes repülés közben csinálni.

Forrás: Daily Star