A BYD megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett egy esetleges mexikói gyár építéséről, és már tárgyalnak a helyhatóságokkal és a kormányzattal a potenciális helyszínekről és az állami szerepvállalásról
– értesült a japán Nikkei üzleti napilap. Szakértők az észak-amerikai piaci offenzíva lehetséges megindítását látják a BYD mexikói megjelenésében.
A kínai elektromosautó-gyártó a latin-amerikai piacon már nagy léptekkel halad előre, de az Egyesült Államokban egy kaliforniai buszgyáron kívül nincs komolyabban jelen, ezt a cégvezetés korábban nem is erőletette, a kínai–amerikai kereskedelmi háború negatív hatásaira és a védővámokkal körbevett amerikai autópiacra hivatkozva.
A világ második legnagyobb autópiacán ugyanis a helyben gyártott vagy javarészt helyi részegységekből összeszerelt autók részesülhetnek központi támogatásban, a többieket vámokkal és kvótákkal tartják távol. S ha ennek ellenére megvetnék a lábukat a kínaiak, akkor csak veszteséggel tudnák értékesíteni az autóikat - írja a Világgazdaság.
A Nikkeinek nyilatkozó vállalati illetékes megerősítette, hogy a BYD most mégis az amerikai piacra készül, ehhez a vámunió miatt Mexikó ideális terepnek ígérkezik. A másik nagy előny az olcsó munkaerő és az exportköltségek minimalizálása.
A BYD minden kontinensen jelen szeretne lenni, ennek jegyében indította el globális beruházási programját.
Ahogy az Origo is beszámolt róla, első európai autógyárát decemberben jelentette be szegedi helyszínnel.
A cég tavaly összesen 242.765 autót exportált, az egy évvel korábbi mennyiség ötszörösét. Az export aránya még a 10 százalékot sem éri el, hiszen a BYD 2023-ban összesen 3.024.417 autót értékesített.
A dinamikusan fejlődő kínai társaság villanyautó-eladásai a tavalyi negyedik negyedévben először haladták meg a Tesláét.
További részleteket ide kattintva olvashat a témában.