A mintaszomszéd felett is ott lebeg a bárd

szlovénia, gazdaság, szakszervezetek tüntetése 2009-ben a megszorítások ellen, illusztráció
Vágólapra másolva!
Talán Szlovénia lesz az - latolgatják az elemzők a következő mentőcsomagra szoruló ország kilétét. A Kelet-Európából az eurót elsőként bevezető, irigyelt mintaállam mára oda jutott, hogy meghaladhatja az erejét az állami bankok megsegítése. Alighanem kiárusításba kell kezdenie, ha egyedül akarja megoldani.
Vágólapra másolva!

"A bankjaink biztonságban vannak, bármiféle párhuzam a ciprusi helyzettel téves" - amelyik ország jegybankjának először ki kellett állnia ezzel a szöveggel a ciprusi pánik után, annak lehetnek problémái. Szlovéniáról van szó, ahol valóban sűrűsödnek a gondok, olyannyira, hogy külföldi elemzők egy ideje nemzetközi mentőcsomagot emlegetnek. Mi a baj a régió egykori mintaállamával?

Első ránézésre semmi, elvégre a GDP-arányos államadósság ugyan gyors ütemben nőtt az elmúlt években - a 2008-as 22 százalékról 54-re -, de uniós összehasonlításban még így is kimondottan alacsony (az eurózóna átlaga nem sokkal 90 százalék alatt van). Az állampapírokat még mindig 5-5,5 százalékos, fenntartható hozamszinten adják el, vagyis a befektetőknek van bizalmuk Szlovénia iránt.

A baj a bankrendszerrel van, pontosabban azzal, hogy a bankrendszer gondjai az állam vállát nyomják. Az IMF tavalyi adatai szerint az összes tőkét nézve a szlovéniai pénzintézetek 55 százaléka állami irányítás alatt áll, vagyis ha ezek nehéz helyzetbe kerülnek, nincs nyugati anyabank, aki tőkét adjon - az államnak kell megmentenie őket. A probléma nem új keletű: a Moody's erre hivatkozva minősítette le az országot 2011 őszén.

Bankpánik nincs, de honnan lesz pénz?

Márpedig a hitelek majdnem ötödét, nagyjából 7 milliárd eurónyit nem törlesztenek az adósok, elsősorban az ingatlanpiac súlyos válsága miatt. Ez az ország által megtermelt egyéves GDP 20 százaléka. A bankok ezt a terhet már nem sokáig bírják, segítségre lesz szükségük a túlélés, vagyis a náluk elhelyezett betétek védelme érdekében. A becslések szerint 3-4 milliárd eurót kell hamarosan előteremteni erre a célra, ami az államadósság szintjét a GDP 60 százalékára lökheti.

"Ciprusi típusú bankpániknak nincs nyoma Szlovéniában, egy esetleges mentőcsomag sem téma. Az emberek tudatában vannak annak, hogy a helyzet itt egészen más, mint Cipruson, nem a magas államadósság a probléma" - mondta az [origo] kérdésére Ervin Hladnik, a Dnevnik nevű szlovén napilap újságírója. "Az viszont kétségtelen, hogy egyelőre nem látni, honnan teremti elő a kormány a bankok rendbe tételéhez szükséges óriási összeget" - tette hozzá.

Forrás: AFP
A szakszervezetek már három éve is tüntettek az akkori megszorítások ellen

El kell adni a családi ezüstöt

Az egyik megoldás a privatizáció lehetne, és ez nem is csak a bankszektorra vonatkozik: a szlovén gazdaság számos ágában magas az állami tulajdon aránya. A magánosításhoz eddig nem fűlt a foga a rendre nemzeti érdekekre hivatkozó politikai elitnek, bár a nemrég megbukott kormány egyszer már elhatározta. Az IMF friss jelentésében lényegében azt ajánlja a jelenlegi kabinetnek, hogy menjen tovább ezen az úton, és akkor elkerülhető a külső mentőcsomag igénybevétele. A bankok mellett olyan vállalatok is részben állami tulajdonban vannak, mint a vezető élelmiszerlánc, a Mercator, a Slovenije Telekom nevű telekommunikációs szolgáltató, a Krka gyógyszergyártó és a Petrol benzinkúthálózat.

Az új kormány állítja, hogy kész a privatizációra, de nagyon labilis, néhány fős többsége van a parlamentben. Egyelőre nem magas a kockázat, de ha újabb leminősítések következnek, akkor önbeteljesítő jóslatként könnyen kezelhetetlen helyzetet idézhetnek elő. Holott az ország problémáinak a kezelésére elvileg adott a recept - ezt már Peter Attard Montalto, a japán Nomura Bank londoni elemzője írta Szlovénia esélyeiről.

Beültek a tutiba, és elkényelmesedtek

A nehéz helyzet kialakulásához részben az vezetett, hogy a szlovén gazdaság versenyképessége sokat romlott az utóbbi öt évben, részben pedig egy hitelbuborék kialakulása áll mögötte. "Az egymást követő kormányok hitelből költekeztek, elsősorban szociális kiadásokra" - idézte fel Ervin Hladnik a magyar fülnek ismerősen hangzó forgatókönyvet. Ma már ott tart az ország, hogy 13,6 százalékos a munkanélküliségi ráta, és az eurózónában csak a görög és a portugál gazdaság zsugorodik gyorsabban a szlovénnál - az idén 2 százalékos visszaesés várható.

"Úgy tűnik, hogy Szlovénia korábban rendkívül óvatos, stabilitásra törekvő politikusai, akárcsak a velük addig együttműködő érdek-képviseleti szervezetek, az euróövezethez történt csatlakozást követően egyszerűen elveszítették a veszélyérzetüket" - írta Neményi Judit és Oblath Gábor a 2012 júniusában a Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmányában, amely a szlovén eurócsatlakozás hatásait elemezte.


Az infláció alakulása Szlovéniában

Forrás: Tradingeconomics.com

Szlovénia gazdaságát úgy érte a válság, hogy épp csak túl volt az eurócsatlakozáson. Az ország már az uniós csatlakozás évében, 2004-ben belépett az euró előszobájának tekintett ERM-2 valutarendszerbe, és viszonylag rövid idő után, 2007-ben bevezette az eurót. Szlovénia ugyanis mintaországként gyorsan teljesítette a csatlakozáshoz szükséges feltételeket, de amint bevezették az eurót, jött a nagy megkönnyebbülés, és kiderült, hogy az ország nem tudja fenntartani az elért eredményeket. Az addig példás gazdaságpolitika ezután szétesett, akár az egyszeri fogyókúrás, aki a kitűzött határidőig tartja magát, de utána újra rájár a hűtőre.

Jó példa erre, hogy az infláció elleni szlovén küzdelemnek volt egy hatékony fegyvere, de ezt csak az euró bevezetése előtti pillanatig alkalmazták. Béralkut kötöttek a munkaadók, a munkavállalói érdekképviseletek és a kormány. Amikor a rendszer megszűnt, az inflációt féken tartó egyik legfontosabb eszköz kiesett. Eközben viszont jelentősen csökkentek az inflációtól megtisztított reálkamatok, vagyis olcsó hitel zúdult a szlovén gazdaságra. Ez hitelbuborékot okozott - éppen a gazdasági válság előtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!