A tartós jég sem bírja már az Arktiszon

Vágólapra másolva!
Több éven át tartó hideghullámra lenne szükség ahhoz, hogy az Arktisz jege ismét kellően vastag legyen ahhoz, hogy kibírja az egyre melegebb nyarakat. A tartós jég gyorsabban olvad, mint a szezonális.
Vágólapra másolva!

Gyorsabb ütemben olvad a tartós, vastag jég az Északi-sarkvidéken, mint a vékonyabb, minden nyáron eltűnő réteg - derült ki a Nimbus-7 NASA-műhold mikrohullámú méréseinek adataiból. A két illusztráción az látható, hogy mennyivel kisebb területet borított tartós jég az idén télen (az első kép) az 1978 novembere és 1979 januárja közti időszakhoz képest.

Forrás: NASA

Forrás: NASA
A tartós jeget fehér, a szezonálisat kék árnyalatok jelzik

A legvastagabb, több éven át tartós jég arról kapta a nevét, hogy legalább két, de inkább több sarki nyár alatt is kitart, a szezonális jég viszont elolvad egy éven belül. A klímakutatók egy harmadik kategóriát is felállítottak: az "évelő" jég legalább egy sarki nyarat kibír. Minden tartós jég egyben "évelő" is, de fordítva ez már nem igaz.

A tartós jég kiterjedése 15,1 százalékkal csökkent évtizedenként Joey Comiso, a NASA kutatójának számításai szerint. Meghatározása értelmében az számít ilyen jéggel borított területnek, ahol legalább 15 százalékban tartós jég található. Az "évelő" jég kiterjedése 12,2 százalékkal csökken évtizedenként. Az erről szóló tanulmány a Journal of Climate februári számában jelent meg.

"Az arktiszi jégtakaró egyre vékonyabb, mert gyorsan olvad a legvastagabb és legtartósabb része. Egyszersmind a felszíni hőmérséklet is nő, aminek következtében rövidül a fagyos időszak. Tartós, több éves hideghullámra lenne szükség ahhoz, hogy a tartós jég ismét olyan vastagra hízzon ahhoz, hogy kibírja a nyári olvadást, és így a trend megforduljon" - mondta Comiso.