Tokiótól északnyugati irányban 120 kilométerre fekszik Ozumi. A település ötezer lakója 24 kategória szerint válogatja a maga szemetét, amelyet aztán lead a közeli gyűjtőközpontban. A hegyi faluba hétvégente sokan érkeznek a fővárosból pihenni. Ezért sem jöhet szóba hulladéklerakót létesíteni, de a település elhelyezkedése miatt sincs rá alkalmas terület.
A maradék szemetet hulladékégetőbe szállítják. Ez azonban költséges és környezetszennyező, tehát az ozumiak is a megelőzésre törekszenek. A szigetországban a kommunális hulladék alig 2,5 százaléka kerül hulladéklerakóba (összehasonlításul: nálunk 69 százaléka). A magas népsűrűségű Japánban 2000-ben lépett életbe az Építsünk újrahasznosításon alapuló társadalmat nevű törvény, amely a vállalatoktól és állampolgároktól egyaránt elvárja az előállított-megvásárolt termék teljes életciklusának követését.
A fentiek szellemében, amerikai, dél-koreai és holland példát követve vezették be a szigetországban az egyedi hulladékdíjat. Így nem a háztartásban élők száma vagy más mutatók alapján róják ki központilag a szemétdíjat, hanem kizárólag a képződött szemét mennyisége számít. Az eredmény: míg egy átlagos japán 1995-ben évente még 416 kilogramm szemetet termelt, a legfrissebb hivatalosan elérhető adat szerint 2008-ban már csak 376 kilogrammot, de helyenként sikerült ezt 270 kilogramm alá szorítani (egy magyar 2010-ben 413 kilogrammot termelt).
Legyen kevesebb a hazavitt hulladék
Az egyéni szemétdíj olyan ösztönző, amellyel mind rövid, mind hosszú távon csökkenthető a háztartásokból begyűjtött hulladék - állítja nyolc éven át folytatott kutatására alapozva Takehiro Uszui és Kendzsi Takeucsi, a tokiói Szoka Egyetem közgazdasági tanszékének munkatársa. Hatására az emberek úgy alakítják át vásárlási szokásaikat, hogy csökkenjen a hazavitt fölösleges göngyöleg mennyisége. Másrészt hosszú távon is hajlandóak a hulladék fajtánkénti szétválogatásával foglalkozni.
Az átfogó kutatás során kiderült, hogy a kezdeti lelkesedés után sokaknál észlelhető egyfajta "hozzászokás", azaz a kevesebb szemét-alacsonyabb díj után mindkét érték elkezdett fölfelé kúszni. Ez azonban megfelelő kommunikációval, a program céljainak ismételt megerősítésével sikeresen visszafordítható, és hosszú távon is fenntartható.
Japánban is kevésbé környezettudatosak a szerényebb jövedelműek, míg a gazdagabbak különösebb ösztönzés nélkül is nagyobb figyelmet fordítanak erre. A tokiói kutatók viszont azt állapították meg, hogy az egyéni szemétdíj olyan anyagi motivációt jelent a szegényebb háztartások számára, amelynek révén hosszú távon is kevesebb hulladék termelődik.
Elhatározni könnyű, megvalósítani nehéz
"Ha valaki sikeresen be tudja építeni a napi rutinjába a szelektív hulladékgyűjtést, könnyebben alkalmazkodik más "zöld" gyakorlatokhoz is" - mondta dr. Dudás Katalin, a Pécsi Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézetének adjunktusa az [origo]-nak. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a környezettudatosság lemondással jár: időigényes a hulladékot szétválogatni és elvinni a gyűjtőszigethez, kényelmetlen és fárasztó (de csak eleinte!) a kerékpározás, igazodni kell a tömegközlekedéshez. Ráadásul a környezetbarát termékek gyakorta drágábbak, az energia- és víztakarékosság pedig sok odafigyelést kíván - mondta.
A hazai kutatási eredmények arra világítanak rá, hogy a magyarok a szavak szintjén környezettudatosak: érdeklődnek a környezet állapota iránt, és aggódnak a környezetszennyezés miatt. Ugyanakkor ez az attitűd nemigen jelenik meg a gyakorlatban - mondta a szakértő. Vásárláskor még mindig a legfontosabb tényező az ár és a minőség. A környezettudatosság csak egy szűk réteg esetében szempont: ők jellemzően 25-40 év közötti, legalább középfokú végzettséggel rendelkező, jó anyagi körülmények között élő városi emberek.
"A magyar lakosságot is tudatos hulladékgazdálkodásra motiválhatja az anyagi ösztönzés. Ha viszont ez a másik oldalon büntetésbe fordul a sok hulladékot termelő háztartásokkal szemben, akkor tartani kell az illegális szemétlerakók növekedésétől is" - tette hozzá Dudás Katalin.
Igazából az volna a hulladékcsökkentés leghatékonyabb módja, ha az emberek kevesebbet vásárolnának. Világszerte tapasztalható olyan csoportok létrejötte, amelyek tagjai szakítanak a fogyasztói társadalom logikájával, és önként, szabad akaratukból korlátozzák a fogyasztásukat. Őket nevezi a szakirodalom önkéntes egyszerűsítőknek (angolul voluntary simplifiers). "Nekik minden lehetőségük megvan arra, hogy annyi fogyasztási cikket vásároljanak, mint mások, de visszafogják kiadásaikat. Az élettel való elégedettségüket, boldogságukat nem anyagi javaktól remélik. Több kutatás is bizonyítja, hogy az anyagi jólét" növekedésével az emberek érzékelt boldogságszintje csak egy szintig emelkedik, utána stagnál, vagy éppen csökkenni kezd" - összegezte a szakértő.