Meg lehetne operálni a Földet

Kondenzcsíkok a Rhône folyó völgye felett egy, a Nemzetközi Űrállomásról készített felvételen, 2002. május 15.

Hatalmas vulkánkitörés hatásának utánzása fényvisszaverő kénsavcseppekkel vagy titán-dioxiddal, az óceánok műtrágyázása, genetikailag módosított tőzegmoha, fényvisszaverő búza és kukorica. A bolygómérnökök azt ígérik, hogy egy jól célzott intézkedéssel enyhíthető a klímaváltozás, de nem számolnak a politikai és a környezetvédelmi kockázatokkal.

Van egy kellemetlen előrejelzés 2014-re: a brit meteorológiai szolgálat, a Met Office számításai szerint a világ átlaghőmérséklete 0,43–0,71 Celsius-fokkal lesz magasabb az 1961 és 1990 közötti átlagnál. Ez annyit jelent, hogy 2014 valószínűleg bekerül minden idők tíz legmelegebb esztendeje közé (a minden idők itt a modern meteorológia kezdete, az 1880-as évek óta eltelt időszakot jelenti).

A klímatudomány két legfontosabb 2013-as híre pedig az volt, hogy sosem volt még annyi üvegházhatású gáz a légkörben az emberi történelem folyamán, mint most, és az, hogy a változások 95 százalékát az emberi tevékenység okozta, összegezte az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének öt év alatt elkészült jelentése. Ha az óceánok nem nyelték volna el az üvegházgáz egy részét, akkor valószínűleg a 450 ppm-es koncentrációnál járnánk a 400 ppm helyett (a mértékegység azt mutatja, hogy egymillió légrészecske közül mennyi a szén-dioxid).

Leghamarabb viszont 2015 végén születhet olyan nemzetközi egyezmény az üvegházgázokról, amelyben minden állam kötelezettséget vállal a kibocsátás csökkentésére. A hatályba lépés ráadásul még további éveket igényel, mert meghatározott számú országnak ratifikálnia kell a megállapodást.

Logikus a kérdés, hogy van-e hatékonyabb módszer a felmelegedés kordában tartására,

mint az 1992 óta tartó klímadiplomáciai huzavona az ENSZ-ben? Igen, több is van, de egyelőre nem találtunk olyat, amelynek ne lennének kellemetlen mellékhatásai. Az eljárások gyűjtőneve bolygómérnökség, és azon az elven alapulnak, hogy valamilyen alapvető légkörfizikai és -kémiai folyamat felhasználásával ellensúlyozzuk az üvegházgázok miatti melegedést.

A legkézenfekvőbb utánozni a jelentős vulkánkitörések hatását, amikor a hatalmas mennyiségben a légkörbe kerülő por és kénsavcseppecskék (aeroszolok) miatt lecsökken a felszínen mért hőmérséklet, mert visszaverik a napfény egy részét. Utoljára a Pinatubo-vulkán 1991. június 15-16-i kitörésének volt globális következménye. A geomérnöki beavatkozás úgy valósulna meg, hogy repülőgépekről, léggömbökről szándékosan oszlatunk szét kénsavcseppeket a magaslégkörben. Az aeoroszol néhány év után kitisztulna, mint ahogy a vulkáni eredetű szennyezéssel is történik.

Kondenzcsíkok a Rhône völgye felett. A fotó a Nemzetközi Űrállomásról készült 2002. május 15-én Forrás: AFP/NASA

A módszer legnagyobb nemzetközi tekintélyű híve David Keith kanadai klímakutató, fizikus, a Harvard Egyetem közpolitika-professzora. 2013-ban megjelent könyvében amellett érvel, hogy több évtizeden át kellene folytatni a műveletet, finoman adagolva a kénsavat. Ezzel biztosíthatnánk magunknak több időt a fosszilis tüzelőanyagokról való lemondásra, és az egész ökoszisztéma számára az alkalmazkodásra. A felmelegedés természetesen nem állna le, viszont kisebb valószínűséggel következnének be extrém időjárási események. A szén-dioxid-kibocsátással 2070-ben kellene leállni Keith elképzelése szerint, majd a beavatkozást is meg kellene szüntetni, így a kénsav 2120 körül tisztulna ki a légkörből.

A geomérnökség évtizedek óta ismert határterülete a klímakutatásnak és a mérnöki tudományoknak, az első ilyen jelentés az 1960-as években került Lyndon Johnson amerikai elnök asztalára. Az akkori ötlet szerint fényvisszaverő részecskékkel kellett volna behinteni az óceán egy részét. Az elmúlt fél évszázad, de inkább az utóbbi húsz év alatt számos ötlet felmerült.

Néhány további példa

A sztratoszférába fényvisszaverő titán-dioxid-szemcséket is juttathatunk (az anyag a naptejek címkéjéről lehet ismerős). A szén-dioxidot erőművi hűtőtornyokhoz hasonló berendezésekkel vonhatnánk ki a légkörből, majd cseppfolyósítva tárolnánk kimerült földgázlelőhelyeken. A berendezésekből körülbelül tízmillió darab kellene szerte a világon. A legfontosabb üvegházhatású gáz koncentrációját genetikailag módosított tőzegmohával is csökkenteni lehetne. Szintén géntechnológiai eljárás lenne szükséges ahhoz, hogy a haszonnövények fényvisszaverő képességét (albedóját) megnöveljük, ha már a szárazföld 11 százalékát beborítottuk velük. Hasznosíthatjuk a tengeri élővilágot is. Az Antarktisz körüli vizekben kevés az oldott vas, emiatt planktonban is szegény. Ha viszont vassal műtrágyázzuk a tengert, beindul az algavirágzás, amely szén-dioxidot von ki a légkörből. A tőzegre visszatérve van egy, a hagyományos természetvédelmi módszerek közül vett ötlet: borítsuk el vízzel a kiszáradt tőzeglápokat, mert egységnyi területen több szén-dioxidot kötnek meg, mint a trópusi esőerdők.

A módszerek többségének az a hátránya, hogy kisebb-nagyobb mértékben a levegő, a világóceán és a földfelszín roppant bonyolult és állandóan változó kölcsönhatásába avatkozunk be, így a következmények gyakorlatilag kiszámíthatatlanok. Például a kénsavcseppes módszer csak nappal érvényesül, éjszaka nem, tehát a nappalok hűvösebbek, az éjszakák melegebbek lennének. Nem ismerjük a kénsavszórás hatásait szélesebb összefüggésben, de valószínű, hogy az ég kék színe sápadtabbá válna. Az óceán mesterséges kivirágoztatása pedig még tovább rombolhatja a tengeri ökoszisztémát.

Klímaháborúk

A geomérnöki elképzelések végső soron súlyos politikai és etikai kérdéseket is felvetnek: ki és milyen alapon határozza meg a kívánatos átlaghőmérsékletet? El lehetne ezt demokratikus nemzetközi vitában dönteni, tekintve, hogy mennyien elégedetlenek az ENSZ működésével? A The Verge által megszólaltatott szakértők szerint valószínűleg a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátók, az Egyesült Államok, Kína, valamint Oroszország közötti háromoldalú egyezménnyel dőlne el a kérdés. E három állam viszont kényelmes módon a Ráktérítőtől északra terül el, tehát mi a garancia, hogy figyelembe veszik a trópusi országok és a déli félteke, az afrikai, a dél-amerikai államok és Ausztrália érdekeit?

Több elemző szerint a bolygómérnöki beavatkozások lehetősége ugyanúgy megváltoztatja a világpolitikát, mint az atomfegyverek elterjedése (a fotón egy pakisztáni, atomtöltet célbajuttatására képes, föld-föld rakéta egy katonai seregszemlén Indiában) Forrás: AFP/Jewel Samad

Továbbra is a kénsavcseppecskék példájánál maradva, mi történik, ha egy, a klímaváltozástól nagyon fenyegetett ország önhatalmúan kezdi el alkalmazni, de ellenállásba ütközik? Az Egyesült Államok vadászgépeket küld például a Maldív-szigetek aeroszolszóró repülőgépeinek elfogására? Vagy tegyük fel, hogy Kína kiterjedt felhőmagvasító műveletbe kezd, olyan szemcséket juttatva a levegőbe, amelyeken kicsapódik a pára, majd elered az eső, de ezzel legyöngíti az indai monszunt? Kitör a klímaháború a Föld két legnépesebb állama között?

Továbbá mi történik akkor, ha túllövünk a célon? A klímaváltozással melegebbé és nedvesebbé válik a Föld, míg a geomérnöki beavatkozás nyomán hűvösebbé, de kockázatosan szárazabbá is válhat az éghajlat. Még mielőtt alkalmazni kezdenénk bármelyiket is, az egész bolygóra nézve modelleznünk kell az átlaghőmérséklet, a légáramlás, a csapadékmennyiség és az időjárásváltozást hozó ciklonok erejének egyensúlyát. Ehhez pedig nem elegendő a most elérhető szuperszámítógépes kapacitás sem.

Aprónak tűnő lépések

Az ipari forradalom óta végbement folyamatokból is az a tanulság, hogy egyszerűnek tűnő dolgoknak (mint a gőzgép feltalálása) milyen roppant horderejű következményei lesznek, ám ezek a következmények hosszú távon, sok kis lépés során érvényesülnek. Ha legalább részben vissza akarjuk csinálni a klímaváltozást, akkor valószínűleg nem lehet megtakarítani az aprómunkát, abban bízva, hogy majd lesz egy varázslatos módszer, ami mindent megold.

Mi értendő aprómunka alatt? Számos olyan dolog van, amit egy átlagember is megtehet. David MacKay, a brit energiaügyi minisztérium tudományos főtanácsadójának számítása szerint egy európai átlagember 125-180 kilowattóra/nap energiát használ. Az üvegházgázok nagyobbik részét az energiaszektor termeli, tehát minél inkább csökkentjük az energiafogyasztásunkat, annál több szén- és gázerőművet lehet lekapcsolni.

Mit tehetünk? Ha pulóverben ülünk, és csak 15-17 fokra fűtjük a lakást, 20 kWh/nap energiát takarítunk meg. Ha nem utazunk repülőgéppel, 35, kevesebb, lassabb tempójú autózással, az autónk megosztásával 20 kWh/nap energiával kevesebb fogy. Ha egy héten át csak egyszer fogyasztunk húsféléket, vagyis hat napon át vegetáriánus módon étkezünk, 10 kWh/nap a megtakarítás. A fentiek kizárólag az egyéni elhatározáson múlnak – hangsúlyozza MacKay Megújuló energia – mellébeszélés nélkül c. könyvében. Más beruházásokhoz már pénz (lakástakarék, kedvezményes hitel, állami támogatás stb.) is kell, ilyen a teljes körű épületszigetelés vagy a fűtési rendszer átállítása hőszivattyúra. A jó hír az, hogy többek között a javasolt módszerekkel el lehet érni a 150-160 kWh/nap energiamegtakarítást (részletek itt, továbbá ezen az oldalon). Mindez nem látványos, és nem is újdonság, de ha egyénenként sokkal kevésbé terheljük a környezetet, akkor az ország és az egész földrész is sokkal kevésbé fogja.