Különleges a győri ingatlanos mikroklíma

Vágólapra másolva!
A Budapest vízfeje által uralt magyar ingatlanpiacon szinte ritkaságszámba megy, ha vidéken jelentős fejlesztés indul. Győrben azonban szinte az összes szegmensben látnak fantáziát a befektetők, és gyakran az árak sem maradnak el messze a fővárosi szinttől.
Vágólapra másolva!

Néhány éve még az Audi-gyáron kívül nem sok konkrétum juthatott eszünkbe, ha Győr fejlődése került szóba, de újabban a helyi ingatlanpiac is tekintélyes eredményeket tud felmutatni. Hamarosan kész lesz az ország első modern stadionkomplexuma, több A kategóriás irodaház és meglepően sok új lakás épül, továbbá bővítik a régiós összehasonlításban is számottevő ipari parkot.

A Quaestor győri tevékenysége azért is unikum, mert a magyar futballba jobbára kalandvágyó üzletemberek hajlandóak pénz tenni, jellemzően hobbiból, semmint a befektetéstől profitot váró vállalatok. A cégcsoport megvette az ETO FC-t, és a hozzá tartozó több mint 17 hektáros ingatlanon 25-30 milliárd forintból többfunkciós épületegyüttest alakít ki.

Szálloda is lesz a stadion mellett

Elkészült már a felújított stadion keleti és nyugati lelátója, a világítással és a hőközponttal együtt, továbbá a labdarúgó-kollégium. A kapcsolódó iroda-, bevásárló- és szórakoztatóközpontot várhatóan október végén adják át, az ugyancsak az ETO Parkhoz tartozó 100 szobás szálloda alapjait pedig a nyár végén rakják le - tájékoztatták az [origo]-t a Quaestornál.

A kereskedelmi központnak egyébként bőven lesz konkurenciája a városban, a Ségécé 1998 óta működő, 15 ezer négyzetméteres Győr Plázája után ugyanis két éve felavatták a 35 ezer négyzetméteres eladótérrel rendelkező Árkád üzletközpontot is.

Az ETO-aréna mindenesetre a jelek szerint vonzó célpont: a Leier-csoport idén nyáron húzott fel a szomszédságában egy kisebb, bruttó 1150 négyzetméteres, A-kategóriás irodaházat. Itt a Budapesten megszokottnál nem sokkal olcsóbban, havonta 11-13 euróért lehet bérelni egy négyzetmétert, de az öt bérleményből négy már elkelt.

Laktanyából városközpont

A cég irodákat alakított ki egy belvárosi, 900 négyzetméteres villaépületben is, a Győrhöz közeli Gönyűn pedig hotelt épített, de az igazán nagy dobásnak a Leier City Center nevű, ugyancsak központi elhelyezkedésű komplexuma ígérkezik, melyet 2013-ra fejezhetnek be, 25 milliárd forintból.

Az egykori laktanyaépületben 19 felső kategóriás bérlakás, valamint 5000 négyzetméternyi iroda, egy 100 szobás szálloda, konferenciaközpont és üzletek kapnak helyet. A műemlék épületek megújítása mellett a közel háromhektáros területen később új építésű irodákat és lakóházakat is terveznek - közölte kérésünkre Horvát-Nagy Dorottya, a Leier ingatlanértékesítésért felelős munkatársa.

Győr mellett fekszik Magyarország egyik legnagyobb ipari parkja, ahol eddig tíz ország több mint nyolcvan vállalata telepedett meg. Miközben a 158 hektáros területen elterülő park 85 százalékára van bérlő, az év második felében újabb 17 hektárral bővítik a tulajdonosok.

A park ugyanazért lehet sikeres, ami Győr egésze számára is nagyszerű adottság: Bécs, illetve a schwechati reptér alig 90, Pozsony 60, Budapest pedig 130 kilométerre van a várostól, de a közeli péri reptéren is leszállhatnak kisebb gépek. Egy kőhajításnyira van az M1-es autópálya, és közvetlen iparvágány-csatlakozást építettek ki a Budapest-Bécs vasúti fővonalhoz.