Kecskeméten a telekpiac ígéri a legtöbbet

Vágólapra másolva!
A Mercedes-gyár megtelepedése után sem valószínű, hogy nagyot lehet kaszálni egy kecskeméti lakás vagy családi ház eladásával, de a telkek iránti érdeklődés már most érezhető. Lakópark vagy ipari szolgáltató létesítmény épülhet a szabad területeken.
Vágólapra másolva!

Kecskeméten - hasonlóan Magyarország nagyvárosaihoz - a túlkínálat jellemző, de bizonyos részpiacokon akár keresleti piacról is beszélhetünk. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a kisbefektetők már megjelentek a városban, az érdeklődés főként a belvárosi, újszerű társasházi lakásokra irányul - mondta az [origo] érdeklődésére Slomski Norbert, az Otthon Centrum helyi irodájának üzemeltetési vezetője.

"Jelenleg az olcsó, egyedi fűtésű, egy-, két-, vagy kettő plusz félszobás lakások a legnépszerűbbek, melyek ára 6 és 10 millió forint közé tehető. Emellett a belvárosi, belvároshoz közeli, újszerű lakások is nagyon keresettek, a garzontól egészen a 3 szobás méretig. Ezek a lakások műszakilag modernek, nem igényelnek komoly felújítási költséget" - tette hozzá a szakember.

Nagy körültekintés kell

Kérdésünkre úgy vélekedett, a felértékelődés mértékét prognosztizálni nem könnyű, de középtávon vélhetően meghaladja majd az inflációt. "Lehetséges, hogy bizonyos területeken stagnálni fognak az árak, míg máshol jelentős drágulás megy végbe" - jegyezte meg Slomski Norbert, aki szerint érdemes befektetési céllal vásárolni, de az ingatlan kiválasztásához nagy körültekintés szükséges.

Nagy élénkülés nem tapasztalható, sőt inkább kivárást érezni azok körében, akiknek nem sürgős az eladás - jellemezte a helyzetet a kecskeméti Duna House-iroda lapunk által megkeresett vezetője, Soltész Szilárd.

Elmondása szerint a belvárosban és egyes kertvárosokban - Petőfiváros, Vacsi-hegy, Hunyadiváros, Holland-falu, Villanegyed - bőven vannak színvonalas otthonok, itt várható a leendő dolgozók vásárlása. Az építési telkek iránt máris megnőtt az érdeklődés (igaz, a konkrét kereslet egyelőre nem), több vállalkozó gondolkodik lakópark építésében.

Soltész Szilárd szerint aligha lehet megjósolni, hogyan fog reagálni később a piac, de jelentős áremelkedés nem valószínű. Már csak azért sem, mert a nagyobb számú bérlakással rendelkező helyi önkormányzat is készül a piacbővülésre.

Az ingatlanközvetítők adatai alapján jelenleg lakótelepi garzont már 6 és fél millió forinttól kapni a városban, sőt egy kétszobás, 55 négyzetméter körüli panel sem feltétlenül drágább 7,5 milliónál. A téglaházakban lévő garzonokat 7 millió felett árazzák, a kétszobás téglalakások ára pedig 9 milliótól indul, és akár 15-16 millióig is felmehet.

Forrás: Daimler
A Daimler wörthi üzeme

Kereskedelmi ingatlanok: befektetők a láthatáron

Egyelőre nem érzékelhető komolyabb változás Kecskeméten a kereskedelmi ingatlanok esetében, kevés idő telt el ugyanis a Daimler bejelentése óta, miszerint a német autómamut a megyeszékhelyen tervezi létrehozni gyártóbázisát.

Összességében elmondható, hogy Bács-Kiskun megyében, azon belül is Kecskeméten nem számolhattunk be eddig nagy fejlesztői aktivitásról, sem keresletről az ipari ingatlanok piacán - jellemezte a helyzetet Tamás Éva, a DTZ Hungary ipari tanácsadója, de hozzátette: az új Mercedes-gyár megépülésével felélénkülhet a piac, több befektető jöhet a régióba.

Ezt elősegítheti, hogy Kecskemét rendelkezik azzal a közlekedési infrastruktúrával, ami a logisztikai vállalatoknak elengedhetetlen, jelesül az M5-ös autópálya Budapesttel közvetlen összeköttetést biztosít.

Fülöp Anna, a DTZ kiskereskedelmi üzletágának senior tanácsadója ehhez azt fűzte hozzá, hogy 2006-tól, a Malom Center átadása óta a piac ezen szegmense stagnált, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben számos hasonló lakosságú és vásárlóerejű megyeszékhelyen az úgynevezett kiskereskedelmi (retail) parkok fejlesztése volt jellemző.

A beruházástól függetlenül, az idei és a következő évre két kiskereskedelmi projekt is tervezés, illetve fejlesztés alatt van. Az egyik 2008 végi átadással egy 25 200 négyzetméteres kereskedelmi központ, ahol a Tesco és az OBI bővíti kecskeméti kínálatát. Emellett legkésőbb 2010-re elkészül a Magnum Hungária beruházásában épülő, 22 ezer négyzetméteres, Eurocenter névre hallgató bevásárlóközpont.

Győr példája nem ígér nagy boomot

Kiss Ernő, az Eston International vezető tanácsadója a Daimler-beruházás hatásai kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarországi kereskedelmi ingatlanok piacán az iroda- és logisztikai szegmens jelentős része Budapesten koncentrálódik.

Kecskemét, hasonlóan a többi vidéki városhoz, nem, vagy csak marginálisan volt megtalálható eddig az iroda- és logisztikai fejlesztők "térképén". A beruházás nyomán a logisztikai (ipari) ingatlanpiacon várható fejlődés, az irodapiac azonban várhatóan nem fog jelentősebb fejlődésnek indulni csak a gyárberuházás miatt - vélekedett Kiss Ernő.

Professzionális logisztikai fejlesztő 2008-ig nem telepedett le Kecskeméten, de 2008-ban, még a Daimler bejelentése előtt történt egy kisebb tranzakció: a Goodman nevű logisztikai fejlesztő vásárolt egy kisebb területet.

A Daimler-gyárra rátelepülő beszállítók, szolgáltatók miatt biztos, hogy megélénkül az ipari telkek piaca, és a kínálattól függően akár a budapestihez közelítő 6-10 ezer forintos négyzetméterárak is kialakulhatnak - adott árprognózist az Eston szakértője. Általános piaci jellemzésként hozzátette: bár nem igazán lehet régiós piacról beszélni irodai és logisztikai területen, ám egy ekkora gyár fejlesztése ezt valamennyire megváltoztathatja.

A bizonytalanságot az indokolja, hogy a győri Audi-gyár miatt sem épültek bérlogisztikai központok Győrben, a fővárosi agglomerációban található szinte mindegyik - mondta Kiss Ernő, hangsúlyozva, hogy a professzionális fejlesztők bérbeadó logisztikai központjairól van szó. A Daimler-gyár miatt egyébként várhatóan az M5-ös sztráda melletti, fővárosi agglomerációban elhelyezkedő logisztikai központok népszerűsége növekedni fog.