Az utóbbi hónapokban alacsony akvititás jellemezte a budapesti irodapiacot, legutóbb három évvel ezelőtt adtak bérbe olyan kevés irodaterületet, mint a harmadik negyedév során. A kérdéses időszakban a budapesti irodák ötöde állt üresen, erre 2003 óta nem volt példa.

A második negyedévben közel 50 ezer négyzetméter irodaterületet adtak bérbe a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumához tartozó cégek (Colliers International, CB Richard Ellis, Cushman & Wakefield, DTZ, és Jones Lang LaSalle). Ez éves összevetésben 60 százalékos visszaesést jelent az előző negyedévhez képest, hasonlóan alacsony piaci aktivitásra legutóbb 2006 második negyedévében volt példa.
A vizsgált időszakban a teljes bérbeadás 51 százaléka szerződéshosszabbításból, 37 százaléka meglévő épületekre vonatkozó új szerződésekből, 11 százaléka pedig a meglévő területek növeléséből, és mindössze az egy százalék alatti része adódott előbérleti szerződésekből. A gazdasági válság által felerősített piaci folyamatoknak köszönhetően a szerződéshosszabbítások száma folyamatosan nő, és 2009 első negyedéve óta a bérleti szerződések legnagyobb részét alkotják.
A budapesti piacon az elmúlt negyedévben 118 ezer négyzetméter irodaterületet adtak át, így a teljes állomány szeptember végére elérte a 2,3 millió négyzetmétert. A kihasználatlansági mutató az előző negyedévhez képest 1,7, az egy évvel ezelőtt mért értékhez képest pedig 4,6 százalékponttal emelkedett. Szeptember végén a budapesti bérirodák 19,7 százaléka üres volt, ez 2003. decembere óta a legmagasabb érték.
A Jobbik eredményén is múlhat a csúcsot döntő forint sorsaA szerdán egyéves csúcsra erősödő forint árfolyamát a következő hetekben a nemzetközi hangulat határozhatja meg, ebben egyetértenek a szakértők, a választásokban rejlő ...
Hagyó: Nem kaptam "bűnös pénzt"
Tagadja a korrupciós állításokat Ha- gyó Miklós a BKV-ügyeket vizsgáló bizottságnak küldött levélben.
Gera elintézte a Juventust
A Fulham 4-1-es győzelemmel negyeddöntős az Európa Ligában, Gera Zoltán két gólt szerzett.
Magyar kvóták miatt állt a tőzsde
A párizsi szén-dioxid-tőzsdén a ma- gyar környezetvédelmi minisztérium korábban eladott kvótái bukkantak fel.