Fedélzetén a Szent Koronával hajnali négy órakor elindult a Budapest nevű hajó Esztergomba, a Nagyboldogasszony napján tartandó millenniumi ünnepségre. A főhajót egy nyolc hajóból álló konvoj kíséri Esztergomba, ahol fél tízkor kezdődik az egész napos ünnepség. A hajó a Parlamentnél felépített ideiglenes kikötőből indult útjára.
Az esztergomi bazilikánál a Szent Korona Testület tagjai - Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János, az Országgyűlés elnöke, Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke - és Paskai László bíboros várják az ereklyét. Fél tizenegykor Paskai László bíboros, esztergomi érsek celebrál Nagyboldogasszony-napi ünnepi misét. Különleges mise lesz abból a szempontból is, hogy az egyház ezzel zárja majd le a millenniumi ünnepségsorozatot, s ezért kérte Paskai László a korona jelenlétét.
A mise és a déli harangszó után felavatják Melocco Miklós monumentális szobrát. Az István megkoronázása című monumentális alkotás abból az alkalomból készült, hogy Nagyboldogasszony napja Szent István király halálának évfordulója. A koronát délután négy órakor viszik vissza a hajóra. A nap végén Budapesten este nyolc órakor ünnepélyes menet kíséri vissza a koronát a Parlamentbe.
Kovács Flórián elmondta a Népszavának, hogy a jeles nap költségeit nem számolták ki pontosan, de az aligha haladja majd meg az ötvenmillió forintot. A hevenyészett számítás nem tartalmazza az eseményt biztosító rendőrség, honvédség, tűzoltóság és a határőrség anyagi terheit, ennek költségeit az említett szervezetek magukra vállalták, ám a pontos összegről nem voltak hajlandóak felvilágosítást adni.
Korábban: