Négy frakció közül választotta az MSZP-t Hortobágyi Krisztina

Vágólapra másolva!
A volt fideszes, most független országgyűlési képviselő Hortobágyi Krisztinát több frakció is megkörnyékezte. Hortobágyi az [origo]-nak azt mondta, szakmai okok miatt választotta az MSZP ajánlatát.
Vágólapra másolva!

Hortobágyi Krisztina tavaly novemberben lépett ki a Fidesz frakcióból, miután egy bizottsági szavazáskor nem támogatta pártja javaslatát. "Azóta a Fideszen és a MIÉP-en kívül az összes frakció megkeresett. Július közepén dőlt el, hogy a szocialistákhoz csatlakozom, mert szociálpolitikai elképzeléseim az ő programjukhoz illik legjobban." - mondta Hortobágyi.

Hortobágyi Krisztina az egészségügyi és szociális bizottság tagja, ennek a testületnek egy szavazásán fordult szembe még tavaly novemberben a Fidesz álláspontjával. A szavazás után Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője felszólította a képviselőnőt, mondjon le a bizottsági tagságáról. Ő azonban kilépett a párt frakciójából, és függetlenként tovább dolgozhatott a bizottságban.

"Független képviselői munkám során felismertem, hogy egyedül nem tudom megvalósítani a szociálpolitikával kapcsolatos szakmai elképzeléseimet, ezért csapatot kerestem munkámhoz. A szocialisták programja és ajánlata volt a legkedvezőbb." - mondta Hortobágyi. Mivel a bizottsági helyek elosztásánál a függetlenek ellenzéki képviselőnek számítanak, ezért szocialistaként megőrizheti bizottsági tagságát. Hortobágyi részt fog venni az MSZP szociálpolitikai programjának írásában, és indulni fog a tavaszi választásokon az MSZP színeiben. "A pártba most nem lépek be, de ígéretet kaptam az MSZP vezetésétől, hogy támogatják újraválasztásomat. Mindenképpen szeretném a politizálást folytatni."

Hortobágyi nem tart attól, hogy árulóként fogják támadni a fideszesek. "Különösebb támadástól nem félek, korábban is tudták rólam, mindig megmondom ha valami nem tetszik."

[origo]

Korábban:

MSZP-s lesz a Fideszből elküldött képviselőnő