Nyomozás az Agrármarketing Centrum ügyében

Vágólapra másolva!
Az Országos Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentése ügyében, amit az Agrármarketing Centrumnál végzett vizsgálatai után tett. A rendőrség hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt rendelte el a nyomozást.
Vágólapra másolva!

Információk szerint a Kehi vizsgálata azt állapította meg, hogy a közösségi marketingtevékenység végzésére, rendezvények, konferenciák szervezésére létrehozott AMC több rendezvényt jelentősen túlszámlázott.

Sepsey Tamás, a hivatal vezetője szeptember elején közölte, hogy aláírás előtt áll az a jelentés, amelyet az FVM-hez tartozó agrárcég vizsgálata kapcsán készítettek. Elmondta, hogy a jelentés a Concordia Közraktározási Rt.-nél, a GMS 96 Kft.-nél, a Tartalékgazdálkodási Kht.-nál, az ATEV - Állati Fehérjefeldolgozó Rt.-nél és a szegedi Gabonakutató Intézetnél végzett vizsgálat megállapításait tartalmazza. Akkor elmondta, hogy a vizsgálatok során számos büntetőfeljelentést tettek, és ezek eredményeképpen többen már előzetes letartóztatásban vannak, és van olyan, aki ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

Korábban:

Soron kívüli átutalás erősíti az Agrármarketing Centrum Kht.-t

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!