Veszett marha húsából ettek Derecskén

Vágólapra másolva!
Veszett marha húsából evett négy derecskei család - értesült a Népszabadság. A kényszervágott állatt húsából egy vágóhídi hentes adott el néhány kilót.
Vágólapra másolva!

Veszettséggel fertőzött marhahúst adott tovább a derecskei vágóhíd egyik hentese az elmúlt napokban. Mivel a húsból többen fogyasztottak, az ÁNTSZ szakemberei huszonhat embernek adtak védőoltást veszettség ellen, a rendőrség pedig ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított eljárást. Azt a berettyóújfalui tehenészetet, ahonnan a beteg állat származott, 90 napos megfigyelési zárlat alá helyezték - írja a Népszabadság.

Az állatot múlt héten vágták le a derecskei vágóhídon. A helyi állatorvos rendelte el a kényszervágást, mert a tehén megbetegedett. Ekkor azonban még nem tudták, hogy veszett volt. Ez csak a laboratóriumi vizsgálatok során derült ki. Ezután akarták a tetemet elszállítani és megsemmisíteni. Ekkor derülti ki: a gerinc egy része hiányzik.

A veszettséggel fertőzött marhahúsból ugyanis a vágóhíd egyik dolgozója az elmúlt napokban továbbadott néhány kilót. A szabálytalanul eljáró hentes a vizsgálatok szerint a tetemből mintegy 30 kiló húst vágott ki, amelyből csaknem 22 kiló már előkerült. Az eddigi adatok szerint a fertőzött húsból - a húst továbbadó hentesen kívül - mindössze egy család evett.