Csőzik lemondott az fb-tagságról

Vágólapra másolva!
Csőzik László szombaton megválasztott szabad demokrata ügyvivő szerdán lemondott a Hungexpo Rt.-nél betöltött felügyelőbizottsági tagságáról. A lépésre azután került sor, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy szerinte összeférhetetlen az ügyvivői munka az állami cégeknél betöltött tisztségekkel. Ungár Klára, akit szintén ügyvivővé választottak ugyanakkor nem mond le fb-tagságáról, csak ha erre a párt országos tanácsa is felszólítja.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ ügyvivői testületébe négy új tagot választottak szombaton. Közülük Csőzik László és Ungár Klára állami cégek vezetésében is szerepet vállal. Ezért Kuncze Gábor, a párt újraválasztott elnöke hétfőn arra szólította fel őket: válasszanak az ügyvivői és az állami cégeknél betöltött posztjaik között. A két munka ugyanis egymással etikai szempontból összeférhetetlen.

Ezek után Ungár Klára kedden közölte, hogy szerinte nincs törvényi összeférhetetlenség az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságokban betöltött posztjai és az SZDSZ ügyvivői tisztsége között. Ungár jelenleg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelő-bizottságának az SZDSZ által delegált tagja, a Nemzeti Autópálya Rt.-ben pedig az igazgatóságban tölt be pozíciót. Ungár kifogásolta, hogy Kuncze Gábor miért a televízión keresztül üzent neki.

Ungár Klára közölte: akkor mondana le gazdasági tisztségeiről, ha a párt országos tanácsa megállapítaná, hogy az SZDSZ-es politikusok számára az ilyen posztok betöltése összeférhetetlen az ügyvivői szerepvállalással. Ungár Klára ügyével az [origo] információi szerint a következő ügyvivői testületi ülésen foglakoznak.

A másik érintett, Csőzik László szerdán jelentette be, hogy lemond a Hungexpo Rt. felügyelőbizottságában (fb) betöltött tagságáról. Hivatalosan azzal indokolta döntését, hogy ügyvivővé választása után megnövekedtek az elfoglaltságai Csőzik vezeti ugyanis az SZDSZ ifjúsági tagozatát, az Új Generációt és emellett Érd alpolgármestere. Csőzik állította, hogy az fb-tagság megszüntetése már szombaton, ügyvivővé választását követően megfogalmazódott benne.