Kósa mégsem szavazott az EU-ra

Vágólapra másolva!
Kósa Lajos fideszes képviselő - az Országgyűlés Hivatala szerint - nem vett részt azon a keddi szavazáson, amellyel a parlament felhatalmazta a kormányt az európai uniós csatlakozási szerződés aláírására. Kósa szerdán azt állította, hogy igennel szavazott. Csütörtökön azt közölte, hogy kézfelemeléssel jelezte szavazási szándékát, ám ezt a házelnök nem vette figyelembe.
Vágólapra másolva!

Az MTI azért kereste meg csütörtökön az Országgyűlés Hivatalát, mert Kósa Lajos fideszes képviselő szerdai közleményében azt állította, hogy a Ház személyzetétől kapott ideiglenes szavazókártyával szavazott, mégpedig igennel.

Bakos Emil, az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója elmondta, a parlament keddi plenáris üléséről készült szavazási lista azt mutatja, hogy Kósa Lajos - 19 másik képviselőtársával együtt - nem vett részt az EU-csatlakozással kapcsolatos országgyűlési határozat megszavazásán.

A keddi parlamenti szavazás 14 óra 8 perc 39 másodperckor kezdődött és 10 másodpercig tartott. Ehhez képest Kósa Lajos részére a terembiztos szolgálat 14 óra 9 perc 11 másodperckor adta ki a kért ideiglenes szavazókártyát, amit 14 óra 9 perc 53 másodperckor, tehát több mint 1 perccel a szavazás lezárása után tett a szavazógépbe.

A szavazás fontosságára való tekintettel az Országgyűlés elnöke a voksolást megelőző percekben - először 14 óra 3 perckor, majd 3 perccel később - két alkalommal is jelenlét-ellenőrzést tartott annak érdekében, hogy aki elfelejtette szavazókártyáját a gépbe tenni, pótolhassa.

Az első alkalommal több képviselő - többek között Gurmai Zita (MSZP) és Bánki Erik (Fidesz) - jelezte, hogy gépével valami baj van, a második ellenőrzésnél már senki nem jelzett ilyet. Kósa Lajos egyik alkalommal sem jelzett problémát.

A fideszes képviselő csütörtökön elmondta, hogy a döntést megelőző napon éjjel 2 óráig volt a parlamentben, és a voksoláshoz szükséges chipkártyát a kártyaolvasóban hagyta. A szavazás napján a voksolás előtt vette észre, hogy kártyája nincs az olvasóban. Ekkor kért egy ideiglenes kártyát, de közben eljött a voksolás pillanata. Mint mondta, kézfeltartással jelezte az elnöklő Szili Katalinnak szavazási szándékát, de az Országgyűlés elnöke nem vette figyelembe jelentkezését.