Szabadlábon a garabonci betörések gyanúsítottjai

Vágólapra másolva!
Szabadlábon várhatják ügyük folytatását azok a betöréssel gyanúsított férfiak, akiket polgárőrök segítségével fogtak el a rendőrök a Kis-Balaton közelében.
Vágólapra másolva!

A rendőrségre még szerdán kora délután jelentették be, hogy betörtek két főutcai lakásba a Zala megyei Garaboncon. A tetten ért tolvajok futva menekültek el a szemtanúk, illetve a helyszínre riasztott rendőrök elől, egy falu széli kukoricásba. A Zalakarosi Rendőrőrs nyomozói a helyi polgárőrök segítségével azonnal körbefogták a kukoricást, így rövid időn belül elfogták a három - nagykanizsai, illetve tótszentmártoni - menekülőt.

A tolvajok menekülés közben szétszórták zsákmányuk nagy részét, azt így csak a terület újabb átfésülése után sikerült összegyűjteni. A gyanúsítottakkal szemben eljárás indult.