Növelte zágrábi járatai számát a Malév

Vágólapra másolva!
A Malév az eddigi napi kettőről háromra növelte járatainak számát a horvát fővárosba hétfőtől - tájékoztat közleményben a légitársaság.
Vágólapra másolva!

A járatszámnövelést Budapest és Zágráb között a Malév jelentős eredménynek könyveli el. Így ugyanis a magyar légitársaság már a harmadik helyet foglalja el Horvátországban a piacon. Az eddigi heti 12 járatot SAAB-340-es lízingelt repülőgéppel bonyolították le. A harmadik járatot a Malév Express Bombardier gépeivel teljesítik.

A közlemény kitért még arra is, hogy az idén májusban indított spliti járat is sikeres, a járatok kihasználtsága 80 százalék körül mozgott a nyári időszakban, és a heti négy járatot ötre kellett emelni.