Elfogták az anyagyilkossággal gyanúsított férfit

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették szombaton a fővárosi Nyár utcában holtan talált 54 éves asszony fiát, akit anyja megölésével gyanúsítanak. A 28 éves fiatalembert Nemtiben fogták el.
Vágólapra másolva!

A rendőrök gyanúja szerint a fiú olyan súlyosan bántalmazta anyját, hogy az belehalt sérüléseibe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének elkövetése miatt pénteken indított eljárást, akkor még ismeretlen tettes ellen.

A vizsgálat azután indult meg, hogy bejelentés érkezett: egy 54 éves asszonyt kollégái napok óta nem láttak, munkahelyén nem jelent meg, és más életjelet sem adott magáról. A nőt több alkalommal keresték a Budapest IV. kerületi, Nyár utcában található lakásán, ahova azonban nem tudtak bemenni. A IV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai végül lakatos segítségével bejutottak a lakásba, ahol az asszonyt holtan találták.

Az igazságügyi orvos szakértői boncolás megállapította, hogy az elhunyt nő bűncselekmény áldozata lett.