Ma kiderülhet, megvádolják-e Molnár Csabát

Vágólapra másolva!
Ma kiderülhet, vádat emelnek-e Molnár Csaba alezredes ellen vagy megszüntetik az eljárást - írja a Népszabadság. A K&H-ügy nyomozásának volt vezetőjét államtitoksértéssel, hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel gyanúsítják. A lap szerint az eljárás eddigi menete alapján megvádolják a nyomozót, ám az a lehetőség is felmerült, hogy nem használhatók fel a titkosszolgálat telefonlehallgatási jegyzőkönyvei.
Vágólapra másolva!

Molnár Csaba korábban az SZBEI osztályvezetőjeként aktívan részt vett a K&H-ügy nyomozásában - a brókerbotrány pénzmosási szálának feltárását végző nyomozócsoport vezetője volt. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatali visszaélés gyanúja miatt december 9-én rendelt el nyomozást ellene. A nyomozó hivatal január 8-án vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként az alezredest.

A gyanú szerint Molnár államtitoknak minősülő információkat adott ki arab kapcsolatainak arról, hogy a K&H Bank, amelynek pénzváltóként bizományosai voltak, bejelentést tett ellenük pénzmosásgyanús ügyletek miatt.

Molnár ügyében 70 napja lezárta a nyomozást a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. A lap szerint az iratismertetéssel végződött eljárás azt sejteti, vádemelésre készül az ügyészség, ám az elmúlt 70 napban a Legfőbb Ügyészségen tanulmányozták az aktákat. Felmerült annak a lehetősége is, hogy - mint az a Fővárosi Földhivatal vezetőjének ügyében is történt - kiderül, a titkosszolgálat telefonlehallgatási jegyzőkönyvei nem használhatók fel. A jogszabályok szerint ugyanis csak azokat a jegyzőkönyveket lehet bizonyítékként felhasználni, amelyeket az adott cselekménnyel összefüggésben engedélyezett telefonlehallgatás keretében készítettek - írja a Népszabadság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!