A távozó köztársasági elnök 10 éve <br/>

Göncz Árpád 1990 óta köztársasági elnök. Idén lejár második mandátuma, vagyis az alkotmány értelmében semmiképpen sem maradhat tovább tisztségében. Göncz a közvéleménykutatások szerint megválasztása óta az ország legnépszerűbb politikusa, ugyanakkor tevékenysége sokszor kavart komoly közéleti vitákat. Különösen 1990-94. között kerültek a figyelem középpontjába a kormánnyal való vitái. Ez az időszak a köztársasági elnöki intézmény hatáskörének keresésének, értelmezésének időszaka is volt. Göncz azóta kevésbé áll az aktuálpolitikai kérdések középpontjában, de nyilatkozatai azóta is nagy figyelmet keltenek. Az elemzés a napilapok aktuális hírei alapján készült.

Göncz Árpád

Végül augusztus 3-án az Országgyűlés Gönczöt hatalmas többséggel megválasztotta a köztársaság elnökének. Megválasztása utáni első sajtótájékoztatóját így kezdte: "Hadd valjak szerelmet a sajtónak!" Közvetlen stílusa, és a sajtóval szembeni előzékenysége hamar rendkívül népszerűvé tette. (Még májusban, első hivatalos útja pont a Nemzetközi Újságíró Szövetség konferenciájára vezetett.) Magválasztása után így nyilatkozott: "Itt vagyok izzadtan, fáradtan, meg vagyok hatva, tele vagyok szorongással, büszke vagyok, bőghetnékem van. Mit mondjak még?" jobboldali koalíció részéről viszont már az első naptól kezdve azzal vádolták, hogy inkább az ellenzéknek, elsősorban az SZDSZ-nek kedvez, és nem pártatlan, ahogy erre az Alkotmány kötelezi. Koalíciós politikusok már augusztus 3-án ezt arra hivatkozva állították, hogy Göncz első útja a beiktatási ünnepségről az SZDSZ frakció irodájába vezetett. Stílusa bossszantotta Antall József miniszterelnököt, aki szerint funkciójához méltatlanul fogalmazott sokszor, különösen az első időszakban.
"Én egy rohadt forradalmár vagyok!" - mondta 1990-ben amerikai vendéglátóinak. '90. októberében azt mondta: "Magyarország nagypapájának érzem magam, akinek az a dolga, hogy megbékítse az egymással veszekedő gyerekeket." Ekkoriban használta először beszédei élén a "Barátaim, Honfitársaim!" megszólítást, amit azóta is megtartott. A közéleti viták ellenségeskedő stílusa elleni fellépés kezdetektől első számú programja volt az elnöknek, 1990-ben épp úgy, mint 2000-ben, többször is elítélte - általában a kormánypártiak - túl kemény nyilatkozatait. Az első ciklus kormánya szerint azonban sokszor pont ő élezte ki a politikai ellentéteket az országban. A róla szóló első külföldi tudósítások mindig kiemelték Vaclav Havel cseh köztársasági elnökhöz való hasonlóságát, aki szintén börtönviselt, ellenzéki drámaíróból került a rendszerváltás után országa élére. Ezzel kapcsolatban többször is ironikusan megjegyezte, "a kelet-európai drámaírók nemzetközi összeesküvést szőttek a világuralom megszerzésére." A Havellel való párhuzam azóta is él, egyedül ők ketten maradtak 1990. óta a kelet-európai országok vezetői közül megszakítás nélkül az állam élén. Ironizáló stílusa szintén ellentétben állt Antall visszafogott, hivatalosabb hangnemű beszédeivel. Míg őt rendszeresen szólították Árpi bácsinak, ilyen közvetlen megszólítást egyetlen más magyar politikusnak azóta sem adott a sajtó, ahogy fürdőruhás képek sem jelentek meg poltikai napilapokban rajta kívül egyetlen politikusról sem.

Első, még ideiglenes elnökként aláírt törvény, az '56-os események forradalom és szabadságharccá nyilvánítása volt. Még ugyanazen a napon aláírta az első kegyelmi határozatát is, az utolsó Magyarországon halálraítélt büntetését enyhítette életfogytiglanra. Elnöki jogkörénél fogva kegyelmet adhat bárki elítéltnek, de csak az igazságügyi miniszter jóváhagyásával válik határozata jogerőssé. Több további kegyelmi ügyben is az országos figyelem középpontjába került az elnöknek ez a joga. Belovai Istvánt, az USA-nak kémkedő katonatisztet mentette fel büntetésének letöltése alól. '91-ben az ő javaslatára hozott törvényt az országgyűlés a taxis-blokád résztvevőinek büntethetetlenségéről, szintén '91-ben, vezető katonatisztek akarata ellenében adott kegyelmet három, tisztjeik embertelensége ellen fellázadt sorkatonának, A Horn kormány idejében kegyelmezett meg a Friderikusz-showban ismertté vált anyának, aki gyógyíthatatlanul beteg, szenvedő gyermekét segítette kislánya kérésére a másvilágra. Eddig egyetlenegyszer fordult elő, hogy kegyelmi döntését az igazságügyminiszter nem írta alá: Dávid Ibolya, a jelenlegi kormány tagja nem erősítette meg Kunos Pétert, a jogászkörökben vitatott körülmények között elítélt bankárt érintő kegyelmi döntését.

A kormánypártok és az elnök viszonya az 1990-94-es ciklus alatt különösen megromlott, bár Göncz és Antall régi barátsága - nyilatkozataik szerint - soha nem ment tönkre a politikai csatározásban. Az első nagy konfliktus már '90 októberében, a taxis-blokád idején jelentkezett. (A kormány ekkor váratlanul, 65%-al felemelte a benzin-árakat, a taxisok tiltakozásul országszerte lezárták az utakat, mindenütt megbénítva ezzel a közúti forgalmat.) Miközben Horváth Balázs belügyminiszter arról beszélt, hogy minden lehetséges törvényes eszközzel visszaállítják a rendet, Göncz Árpád, mint a hadsereg főparancsnoka, megtiltotta, hogy katonákat rendfenntartó feladatokra bevessenek. Később Horváth nyilatkozatát kiegészítette: "Nem lesz erőszak!", mégis a köztudatban sokáig élt, hogy Göncz akadályozta meg a blokád szétverését. A taxisblokád első éjszakáján pedig nyilatkozatban javasolta a kormánynak, hogy függessze fel az áremelést, folytassák a tárgyalást, a blokádot fenntartók pedig – amennyiben a kormány felfüggeszti az áremelést – térjenek haza. Javasolta az országgyűlés rendkívüli összehívását is. Vezető MDF-es politikusok már másnap tiltakoztak, azzal vádolva az elnököt, hogy túllépte hatáskörét, a tüntetők mellé állt, és nem szólt a közrend fenntartásának fontosságáról, sőt, nyilatkozatával megakadályozta a megegyezést. Később még sokan támadták október 26-i nyilatkozata miatt, mikor benyújtotta a blokád résztvevői büntethetetlenségéről szóló törvény tervezetét. A törvényt ugyan – a koalíciós képviselők többségének támogatásával – elfogadta a Parlament, de az elfogadást megelőző vitában több képviselő közvetett bűnpártolással vádolta az elnököt, olyan éles hangnemben, hogy még Torgyán József, a kisgazdák akkori frakcióvezetője is nagyobb tiszteletet kért társaitól az elnök iránt.

'91februárjában tovább romlott a kormány és Göncz viszonya. Az elnököt ugyanis nem hívták meg időben a csehszlovák, lengyel és magyar vezetők visegrádi találkozójára, ahol a vendég delegációkat az államfők vezették. Göncz úgy nyilatkozott ekkor, hogy "ott leszek Visegrádon", miközben a Külügyminisztérium szerint csupán protokolláris tisztsége miatt nem neki kellene a találkozón képviselnie Magyarországot, henam a jóval nagyobb hatalommal bíró Antall Józsefnek. Végül kompromisszum született, és mindketten részt vettek a tárgyalásokon. A Külügyminisztériummal azonban Göncz viszonya ekkorra komolyan megromlott, és ez így is maradt a ciklus végéig. Korábban Göncz már egyszer burkoltan utalt Jeszenszky Géza külügyminiszter alkalmatlanságára, mikor Jeszenszky egy beszédében "nem igazi hazafiak"-nak nevezte az ellenzékre szavazókat. Még '91 végén Londonban került összeütközésbe egymással a két politikus a Zétényi-Takács féle törvénytervezet kapcsán, majd '92-ben Katona Tamás, a külügyi bizottság MDF-es elnöke ítélte el Gönczöt egy brit sajtómágnás családjával történt, a külüggyel előre nem egyeztetett találkozója miatt.

'91. áprilisában Für Lajos hadügyminiszter úgy érezte, Göncz túllép Alkotmány adta hatáskörén, mikor nem fogadta el a honvédség parancsnokának lemondását. Für Alkotmánybírósághoz fordult, és a testület úgy döntött, Göncznek nincs a hadseregben történő kinevezések, lemondások, leváltások kapcsán döntési joga. Az elnök ezt követően elfogadta a parancsnok lemondását.

'91-ben Göncz Árprád két fontos törvényt nem írt alá, melyeket az Alkotmánybírósághoz küldött ellenőrzésre. Az egyik a kárpótlási törvény volt, melyet bizonyos részleteiben az Alkotmánybíróság elvetett, a másik az úgynevezett Zétényi-Takács féle törvénytervezet, melyet a kormány több tagja is határozottan támogatott. Utóbbi az 1944-90 között, a kommunista hatalom nevében elkövetett bűncselekmények elévülhetetlenségét biztosította volna. Göncz az ellenzékhez hasonlóan rossznak, a társadalmi megbékéléssel szembenállónak tartotta a törvényt. Mivel maga is évekig politikai fogoly volt, a törvény elutasítása különösen hitelessé tette véleményét. A tövényt '92-ben részleteiben és teljes egészében is alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság.

A legnagyobb, három évig húzódó konfliktus Göncz és a kormány között '91. júliusában kezdődött, és médiaháború néven is emlegették az újságok. Ekkor a miniszterelnök három-három új alelnököt kívánt kinevezni a Magyar Rádióba, illetve a Magyar Televízióba. A médiatörvény ekkor még nem született meg, az állami média élére ezért a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnöknek kellett kineveznie a vezetőket – ez a gyakorlat maradt érvényben 1996-ig. Göncz Árpád lelkiismereti okokra hivatkozva nem írta alá a kinevezéseket, féltette ugyanis a tévét és a rádiót a kormány befolyásolásától. Az MDF-es Kulin Ferenc, a kulturális bizottság nevében ekkor az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, mely szeptemberi döntésében kimondta, az elnök csak formai hibák, vagy a demokrácia közvetlen veszélye esetén tagadhatja meg az aláírást. Ekkortól a kormánypártiak alkotmánysértéssel vádolták az elnököt, aki továbbra sem írta alá a kinevezéseket. Göncz ekkor így nyilatkozott: "az alkotmány nem írja elő, hogy hallgatnom kellene, vagy ostobának kellene lennem." Antall ekkor újra az AB-hez fordult, amely kimondta, az elnöknek ésszerű határidőn belül alá kell írnia az elé kerülő kinevezéseket. Az ügy végül kompromisszummal zárult, Antall új jelölteket nevezett meg, Nahlik Gábor és Csúcs László kinevezését Göncz aláírta. '92. májusában Antall le kívánta váltani Gombár Csabát és Hankiss Elemért, az MR és az MTV elnökeit. Leváltásuk aláírását Göncz ezúttal formai okokra hivatkozva, és a sajtószabadságot - így a demokráciát - féltve nem írta alá a miniszterelnöki javaslatot. Göncz ellen ezért ősszel tüntetéseket szerveztek, egy MDF-es képviselő pedig éhségsztrájkba kezdett. Ezalatt megalakult az SZDSZ és MSZP politikusok által is támogatott Demokratikus Charta, mely védelmébe vette Gönczöt, és fizetett hirdetéseket jelentetett meg több napilapban "Elnök = Demokrácia" szöveggel. '92 nyarán megjelent Csurka István akkor még MDF-es képviselő hosszú cikke a Magyar Fórumban – a képviselőt később, részben a cikk miatt kizárták pártjából. Ebben Gönczöt azzal vádolta, hogy izraeli és amerikai ügynökök irányítják. A vádra az elnök ironikusan így reagált: "Teljesen köztudomású, hogy én péntek éjszakánként, éjfélkor egy meg nem határozott kriptában a Kerepesi Temetőben szoktam fogadni tel-avivi összekötőmet, aki megmondja, hogy mit csináljak. Hogyha ez nem történik meg, akkor az izreli-magyar határtól pár lépésre lévő csőszkunyhóban szoktunk találkozni." Az indulatokat tovább feszítette, mikor '92. október 23-i, Kossuth téri ünnepségen Göncz nem mondhatta el beszédét, mert skinheadek egy csoportja kifütyülte az elnököt. Az eseményekről beszámoló Esti Egyenleg című műsort - melyet a kormánypártinak tartott Híradóval ellentétben ellenzéki műsornak tartottak – a műsor manipulálásával vádolták, és megszüntették. '93. januárjában Gombár Csaba, a Magyar Rádió elnöke és Hankiss Elemér, a Magyar Televízió vezetője lemondtak tisztségükről, s ezt Göncz is elfogadta. A médiumok vezetését az alelnökök vették át. A konfliktus azonban nem zárult le, mert az alelnökök sok tévést, rádióst elbocsájtottak, több műsort megszüntettek, ami ellen a Charta tiltakozó tüntetéseket szervezett. Göncz szintén elítélte az új vezetést, és egy olasz lapnak '93 őszén egyenesen úgy nyilatkozott, hogy nemzetközi segítségre van szükség, a magyar sajtószabadság védelmében, és Magyarországon jobboldali veszély fenyeget. Göncz és a már komolyan beteg Antall ekkoriban leveleken keresztül tartották a kapcsolatot, úgy tűnt, a médiumokkal kapcsolatos álláspontjuk kibékíthetetlen. '93. Vvgén a MIÉP bizalmatlansági indítványt kívánt az elnök ellen benyújtani, de fáradozásaik nem jártak eredménnyel.

A '94-es választások után az MSZP és az SZDSZ került kormányra, új médiaelnököket neveztek ki, majd megszületett a médiatörvény is, mely lezárta a médiaháborút. Az új kormánnyal kifejezetten barátságossá vált az elnök viszonya, aki '94 óta egyébként is visszavonult az aktuálpolitikától. Ekkorra tisztázódott véglegesen az elnöki funkció protokolláris jellege a magyar demokráciában. Göncz a Horn kormány megalakulásakor ezt mondta: "Ennek a kormánynak nincs alternatívája", kiváltva az ellenzéki pártok rosszallását, akik szerint Göncz ekkor újra bebizonyította, nem független politikus. '95-ben lejárt első mandátuma. Az MSZP és az SZDSZ 2/3-os többsége újabb öt évre elnökké választotta, az akkor már öt éve legnépszerűbb magyar politikust. A '94-98-as ciklus alatt ellentétben a korábbi időszakkal, amikor az elnöki és a miniszterelnöki hivatal között kifejezetten feszült volt a viszony, most folyamatosan egyeztetett az ország két vezetője. Horn, Göncz, és a házelnök Gál Zoltán, minden hétfőn munkareggelin tekintették át az ország helyzetét. Göncz '96-ban így nyilatkozott a miniszterelnökről: "Horn Gyula is az ujja hegyén érzi – érzékeli – a hétköznapok, az elesett emberek minden gondját-baját." Az ellenzék várakozása ellenére Göncu nem fordult az AB-hez a Bokros-csomag néven emlegetett, a Horn-kormány legvitatottabbb gazdasági törvényeinek meghozatalakor sem. A Horn kormány alatt '97-ben fordult csak elő, hogy nem írt alá törvényt, a privatizációs és összeférhetetlenségi törvényeket visszaküldte megfontolásra a Parlamentnek. Ekkor élt először az elnök visszaküldési jogával.

'98-ban Fidesz-FKgP-MDF kormány került hatalomra, de a '90-94 közötti kemény viták a kormány, és az SZDSZ tag elnök között nem ismétlődtek meg. Mégis, az ellentétnek bizonyos jelei érzékelhetőek. '98-ban az elnököt nem hívták meg az október 23-i 301-es parcellán történő megemlékezésre, így ott csak magánszemélyként, az ünnepség után jelent meg. '99-ben több nyilatkozatában is elítélte a közélet hangnemémek eldurvulását, illetve azt, hogy a kormány nem figyel eléggé a szegényekre. A megromló viszony megmutatkozott, Kunos kegyelmi döntésének visszautasításakor is.

Magyari Péter