Fegyelmi eljárás indul a fenékpusztai lövöldözés miatt <br/>

Vágólapra másolva!
Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter hétfőn közölte: fegyelmi eljárást indítanak a fenékpusztai lövöldözés ügyében. Tavaly októberben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fenékpusztai vendégházában a tárca közigazgatási államtitkárának, Skultéty Sándornak a születésnapján szétlőttek egy Somogyi Győző-festményt. A lövöldözést Paróczai Csaba, Skultéty Sándor államtitkár titkárságvezetője vállalta magára.
Vágólapra másolva!

Február 20-án állampolgári bejelentés érkezett a Zala Megyei Rendőr-Főkapitányságra, miszerint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fenékpusztai vendégházában tavaly október 16-án a környezetvédelmi tárca közigazgatási államtitkára, Skultéty Sándor születésnapján egy tájképre több lövést adtak le, miáltal a festmény megrongálódott.

Az ügy kivizsgálásával a minisztérium Kávássy Sándort, a tárca politikai államtitkárát bízta meg. Hétfőn a vizsgálat lezárult, Turi-Kovács Béla közölte, hogy megindult a fegyelmi eljárás, melynek lefolytatásával Csepregi István helyettes államtitkárt bízta meg.

Turi-Kovács hétfőn közölte, hogy fegyelmi eljárás indult, de - személyiségi jogokra hivatkozva - azt nem volt hajlandó elárulni, hogy ki ellen. Ugyanakkor azt sem mondta, hogy nem Paróczai Csabáról van szó. Azért feltételezhető, hogy Paróczai Csaba ellen indul a fegyelmi, mert Skultéty Sándor államtitkár titkárságvezetője korábban magára vállalta a lövöldözést. Turi-Kovács hétfőn azt mondta, hogy az ügy felelőse teljes beismerő nyilatkozatot tett.

Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter a tavaly októberi lövöldözéssel kapcsolatban elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban büntetőeljárás is indult, de a minisztérium attól függetlenül, hogy a büntetőeljárás mikor és hogyan ér véget, lefolytatja a fegyelmit.

A festményről - Somogyi Győző Hermann Ottó a Kis-Balatonnál című képéről - a miniszter elmondta, hogy miután a lövöldöző a képet megrongálta, restaurátorhoz vitte, ezután a kép eltűnt, jelenleg sem tudják, hogy hol van, illetve mi történt vele. Turi-Kovács közölte: a nyomozó hatóságnak kell vizsgálnia, hogy a kép miként tűnt el.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!