Becsületsértési pert nyert első fokon Várhelyi András kisgazda országgyűlési képviselő G. Nagyné Maczó Ágnes FKGP-alelnök ellen hétfőn.
A Fővárosi Bíróság sajtótitkársága a hírt megerősítette, jelezve: a magánvádas büntetőperben első fokon meghozott ítélet nem jogerős, mivel G. Nagyné Maczó Ágnes védőügyvédje fellebbezést jelentett be.
Várhelyi András elmondta: a büntetőügy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajlott, amely a perköltség megfizetésére kötelezte a kisgazda alelnököt, valamint egy év próbára bocsátotta. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy ha egy éven belül becsületsértési pert indít valaki a politikus asszony ellen és azt később megnyeri, akkor ezért halmazati büntetésként akár egy év szabadságvesztés is kiszabható.
Várhelyi András az 1998. márciusi 19-i Napkelte című műsorban elhangzott nyilatkozata miatt perelte be G. Nagyné Maczó Ágnest.
- A Torgyán József lakásánál történt robbanás után Maczó Ágnes azt feszegette, hogy annak okozóit a politikus közvetlen környezetében kell keresni, ahol moszkoviták, kommunisták, maffiózók és ügynökök találhatóak. Amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy kire gondol, azt mondta: például Várhelyi Andrásra - idézte fel a három évvel ezelőtti eseményt a parlamenti képviselő.
Közölte: mint magánvádló, tudomásul veszi az ítéletet és sajnálja, hogy a bíróságnak ilyen ügyekkel kell foglalkoznia.
- Nagyon remélem, hogy ez megfelelő lecke Maczó Ágnesnek, hogy ne lehessen mások becsületébe gázolni azzal a felkiáltással, hogy politikus - jegyezte meg Várhelyi András.
(MTI)