Radarral, kutyákkal, ásóval a balástyai áldozatok nyomában

Vágólapra másolva!
Hetedik napja kutatnak a rendőrök eredménytelenül Balástya külterületén, egy erdőben és egy bányatónál a sorozatgyilkossággal gyanúsított férfi két áldozatának holtteste után. Hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg, több száz méteres, három méter mély árkokat ástak. Markolókkal, talajradarral, kutyákkal dolgoznak a helyszínen.
Vágólapra másolva!

Több mint kétszáz méter hosszú, tizenöt méter széles és embermagasságú árok tátong a Csongrád megyei Balástya külterületén, ahol a rendőrök egy hete a balástyai sorozatgyilkossággal gyanúsított férfi áldozata után kutatnak. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi, aki korábban először három nő megölését ismerte be, egy héttel ezelőtt további két gyilkosságról beszélt a nyomozóknak, és megmondta, hogy hol lehet megtalálni az áldozatok holttestét.

Bárány Zoltán rendőrségi szóvivő elmondta az [origo]-nak, hogy hetedik napja folyamatosan kutatnak két helyszínen. Markológéppel, óvatosan, lassan ásnak a gyanúsított tanyája melletti szilvásban és egy közeli bányatónál. A tó fenekét már radarral átkutatták, a héten pedig katonai búvárokat vártak a helyszínre, akik azonban egyelőre nem érkeztek meg. A markolókkal jelenleg is mélyítik, hosszabbítják a vízzel teli árkot.

Bárány elmondta, hogy az első napokban kutyákkal is dolgoztak, ott volt Mancs is, a Miskolci Speciális Mentők mentőkutyája, akit a törökországi fölrengés után ismert meg az ország. A kutyák több helyen jeleztek is, de nem találtak semmit. A fővárosi Geodéziai Intézetből talajradart küldtek, de az sem használt. A rendőrség tovább folytatja a keresést, elsősorban azért, mert a gyanúsított az előző három alkalommal megbízhatóan, pontosan megmutatta, hol találhatók a holttestek. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői gyűlése dönt majd arról, hogy mikor lehet felhagyni a kereséssel, amennyiben továbbra sem lesznek nyomok.

A 34 éves Sz. Zoltán korábban bevallotta: 1998-ban és 2001-ben két tizenéves lányt és 1998-ban egy 35 éves asszonyt gyilkolt meg. A holttesteket elásta, illetve egyiküket kútba dobta a motorkerékpárjával együtt. A férfi azonban nem hajlandó a gyilkosságok módszeréről és az indítékokról beszélni.

Korábban: