Önfeláldozást várnak el a katonáktól

Vágólapra másolva!
Készül a katonák etikai kódexe, amelyben szerepel például a hazaszeretet, a bajtársiasság, vagy az önfeláldozásig terjedő bátorság. Emellett megfogalmazza azt is, hogy mi várható el a katonáktól és vezetőitől.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint még idén elkészül a katonai alapértékeket, erkölcsi normákat megfogalmazó katonai etikai kódex. Erről a tervezet kidolgozói csütörtökön konferencián egyeztettek a hadsereg, illetve a szaktárca képviselőivel.

Füstös Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy a katonák etikai kódexére ugyanolyan szükség van, mint az orvosok, az ügyvédek, vagy az újságírók hasonló dokumentumaira. Mint mondta, az etikai kódex a hazaszeretetről, a bajtársiasságról, vagy az önfeláldozásig terjedő bátorságról is szól majd, illetve megfogalmazza azt is, hogy mi várható el a katonáktól és vezetőitől.

Másfél éves előkészítő munka után a nyáron készült el a kódex első tervezete, amelyet a Honvédségi Érdekegyeztető Fórum is megtárgyalt. Azóta ez a témában tartott harmadik konferencia, hogy minden érdekelt véleményét meghallgassák. A mostani konferencián elhangzó véleményeket figyelembe véve a kódexet készítő, jogászokból, szakszervezeti képviselőkből álló szakbizottság véglegesíti majd a dokumentumot, majd ismét a Honvédségi Érdekegyeztető Fórum elé tárja. Véglegesítését követően a honvédelmi miniszter ajánlás formájában adja majd ki a katonák etikai kódexét.