Meghiúsult az ötpárti egyeztetés a BKV-ról

Vágólapra másolva!
A főváros vezetése jövőre mindenképpen ragaszkodik a BKV-nál a 30 százalékos jegy- és dolgozói bérletáremeléshez, valamint a tanuló- és a nyugdíjasbérletek árának mintegy duplájára emeléséhez - közölte a fővárosi MDF-frakció vezetője.
Vágólapra másolva!

Szőke László elmondta, hogy a múlt héten a Fővárosi Közgyűlés öt pártfrakciójának egyeztetését kezdeményezte a BKV helyzetének rendezésére. Hozzátette: a keddi találkozón az MSZP- és az SZDSZ-frakcióvezető nem jelent meg, részt vett viszont Atkári János (SZDSZ) pénzügyi főpolgármester-helyettes, aki riasztó képet festett a BKV helyzetéről, rámutatva, hogy a cég súlyos gondjait még a 30 százalékos általános tarifaemelés is csak időlegesen enyhítené.

Szőke László szerint a tanuló-, illetve a nyugdíjasbérletek árának közel duplájára való emelését azzal indokolta a főpolgármester-helyettes, hogy az állami árkiegészítés mértékét befagyasztja a kormányzat. Hangoztatta: Atkári János szavaiból számukra egyértelművé vált, hogy a fővárosi önkormányzat 13 éves fennállása óta még soha nem volt ilyen rossz pénzügyi helyzetben, mint most.

A főváros pénzügyi ellehetetlenülésének irányába mutató első jelnek tartja az ellenzéki politikus, hogy a napokban a nemzetközi hitelminősítők leminősítették a fővárosi önkormányzatot. A frakcióvezető szerint az Orbán-kormány alatt is jobb volt a főváros gazdasági helyzete mint jelenleg, ugyanis az akkor életbe léptetett s valóban negatív hatású intézkedéseket megtartva, a Medgyessy-kormány újabb megszorító lépéseket vezetett, illetve vezet be.