Csoportot alakítanak a kizárt MDF-esek

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban az MDF-ből kizárt, illetve kivált tizennégy országgyűlési képviselő abban állapodott meg, hogy mint parlamenti csoport kíván tovább működni. 2005. május 9-e után pedig frakciót alapítanak.
Vágólapra másolva!

Ékes József a hétfői megbeszélés után elmondta: a házszabály lehetővé teszi, hogy csoportként működjenek a jövőben. A tagok arról is megállapodtak, hogy az MDF-frakcióból különböző időpontokban kizárt, illetve kivált képviselők a kötelező hat hónapi függetlenként való működés után "bevárják egymást", és 2005. május 9-e után már frakcióként és egyesületként folytatják a parlamenti munkát.

Hogyan tájékozódik ország - világ híreiről?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04Válaszaival segíthet nekünk

Hozzátette: egyelőre továbbra is a Lakitelek munkacsoport elnevezést használják, amíg el nem döntik, hogy milyen néven kívánnak együtt dolgozni. Megjegyezte: mindannyian azt képviselik a jövőben is, amit az MDF-ben képviseltek.

Ékes József közölte: szeretnének érvényt szerezni az Alkotmánybíróság döntésének, hogy a függetlenek csoportja is azonos elbírálásban részesülhessen, mint a jelenlegi frakciók. Az Európai Unión belül nem tesznek különbséget a frakcióban működő vagy függetlenként működő parlamenti képviselők között - érvelt.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy rövidesen elindítják az egyesület bejegyzését, és utána döntenek arról, hogy pártként folytatják-e a munkát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!