Megsemmisítették a kabai eredményt

Vágólapra másolva!
A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság megsemmisítette a kabai időközi polgármester-választás végeredményét, és új választás kiírását rendelte el.
Vágólapra másolva!

Vasas Lászlóné, hajdú-bihari főjegyző elmondta: a kampánycsend megsértésére vonatkozó beadványokat a bíróság úgy értékelte, hogy az alkalmas volt a választási akarat befolyásolására.

A bírósági döntés szerint, miután a választás győztese csupán 33 szavazattal kapott többet, mint a második helyen végzett jelölt, így e kevés számú választót befolyásolhatta döntésében a Magyar Televízió regionális híradója, amelyben már a kampánycsend idején megszólalt Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.

A bírósági határozat a képviselő-testület összetételét nem érinti, csupán a polgármester-választást kell megismételni a bírósági döntéstől számított 30 napon belül.