Jól viselték a pestiek az autómentes napot

Vágólapra másolva!
A vártnál jóval kisebb dugókat okozott a fővárosban csütörtökön az útlezárásokkal járó autómentes nap. A szervezők szerint a budapestiek meglepően jól viselték a forgalomkorlátozásokat.  A lezárt Andrássy utat már reggel birtokba vették a bringások és a gyalogosok. Az esti biciklis felvonuláson a szervezők szerint 20 ezer, a rendőrség szerint pedig 15 ezer bringás vett részt.
Vágólapra másolva!

"Az Andrássy mellett több út lezárását nem viselték volna el pestiek. De ez is elég volt, hogy kipróbálják, milyen autó nélkül. Néhány év múlva talán az egész belvárost is lezárják egy napra" - summázta az [origo]-nak az autómentes nap lényegét a csütörtök esti biciklis felvonulás, a Critical Mass egyik résztvevője.

Az autómentes nap fő eseményének számító, 18 órakor kezdődő demonstráción a szervezők szerint 20 ezer, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) becslései szerint 15 ezer bringás vett részt. A biciklisek a Hősök teréről indulva az Andrássy úton, a Deák téren, az Astorián, az Erzsébet hídon, az Attila úton, Moszkva téren, a Margit körúton, a Margit hídon kerekeztek át, egészen az Oktogonig.

A biciklisek alkotta lánc olyan hosszúra nyúlt, hogy a szervezőknek lassítani kellett az élen haladókat, nehogy utolérjék a menet végét. A főként huszonévesekből verbuválódott tömeg csöngetve, kurjongatva tekert végig a városon, mindössze néhány útkereszteződésben álltak meg, hogy a bringákat a magasba emeljék. A BRFK sajtóügyletese szerint a közel két és fél órás demonstráció nem okozott komoly dugót a fővárosban.

Az [origo] riportere a felvonulás alatt komolyabb atrocitásokat nem tapasztalt, eltekintve az olyan jelenetektől, amikor egy gyalogos úgy próbálta feltartani a bringásokat, hogy leült az út középre, és egy könyvet kezdett el olvasni. Néhány ingerülten dudáló sofőrön és türelmetlen járókelőn kívül az autósok többsége belenyugvással viselte el, hogy a biciklisek és görkorcsolyások birtokba veszik a fővárost. A felvonulással elégedettek voltak a szervezők is. Kürti Gábor, a Critical Mass egyik szervezője az [origo]-nak elmondta: óriási siker, hogy idén végre akkor rendezték meg az autómentes napot, amikor azt a többi uniós városban is megtartják. "Döbbenetes, hogy a budapestiek milyen jól viselték forgalomkorlátozásokat, le kalappal előttük" - tette hozzá Kürti.

Az Unió számos nagyvárosában szeptember 22-én megrendezett autómentes nap lényege, hogy a szervezők rávegyék az autósokat arra, hogy kocsi helyett a tömegközlekedési eszközöket és a bicikliket használják. Budapest annak ellenére, hogy idén már harmadszor vesz részt a nemzetközi akcióban, az elmúlt években az autósok érdekében vasárnapra tolta át az autómentes napot. Ez késztette a biciklis szervezeteket tavaly arra, hogy a hivatalos autómentes napra kerékpáros demonstrációt szervezzenek. Az idén először azonban a főváros a vasárnap megtartott budapesti autómentes nap mellett, a biciklisek nyomására csütörtökön is lezárta az Andrássy utat.

A belvárosi útlezárás a vártnál jóval kisebb torlódásokat okozott. Az [origo] riportere által megkérdezett taxisok egyetértettek abban, hogy a szokásosnál jóval kevesebb autó volt a főváros útjain, dugók leginkább csak a kisebb utcákban alakultak ki. A Fővárosi Önkormányzat forgalomleállító akciója viszont nem sikerült, délben a belvárosban sehol nem álltak le az autók. Az autómentes nap szervezői ugyanis arra próbálták rávenni az autósokat, hogy 12 órakor állítsák le a kocsikat 1 percre.

Az autók elől lezárt Andrássy utat már kora reggel birtokba vették a bringások, a görkorcsolyások és a gyalogosok. A forgalom elől lezárt úton megjelentek a Margit szigetről ismerős négykerekű biciklik, a bringóhintók is. A szervezők pedig a város több pontján csokit, kiflit és üdítőt osztogattak a bringásoknak. Az [origo] által megkérdezettek többsége örömmel fogadta a kezdeményezést. Egy 20 év körüli lány szerint fantasztikus érzés, hogy az Andrássy úton nyugodtan lehet kerekezni, egy 40 év körüli nő szerint az egészben a csend a legjobb. Egy buszmegállóban ácsorgó nő viszont "halott dolognak" nevezte a kezdeményezést, véleménye szerint holnapra mindenki elfelejti az egészet.

Szabó András

Fotó: Fábián Évi