Vágólapra másolva!
Az Oktatási Minisztérium elé vonulnak szerdán a Pető Intézet azon munkatársai, akik továbbra is vitatják az új igazgató kinevezésének jogszerűségét. A csendes tüntetésre várják az intézetben kezelt gyerekek szüleit is, de arra külön megkérték őket, hogy a gyerekeket ne hozzák magukkal. A demonstrálók petíciót adnak át a minisztérium munkatársának.
Vágólapra másolva!

Az Oktatási Minisztérium épülete elé vonulnak szerdán 14 órakor a Pető Intézet azon munkatársai, akik továbbra is vitatják az intézet új igazgatója kinevezésének jogszerűségét. "A demonstrációra várjuk az intézetben kezelt gyerekek szüleit is, de külön megkértük őket, hogy gyerekeiket ne hozzák magukkal" - mondta az [origo]-nak Csuka Pál, a demonstrációt szervező szakszervezet vezetője.

A mozgássérülteket ellátó intézetben nem maradnak el foglalkozások a demonstráció miatt, csak azok a tanárok és konduktorok vesznek részt a tüntetésen, akiknek a megadott időben nem lenne órájuk. "Beszédek nem lesznek, petíciót adunk át a minisztérium helyettes államtitkárának, Mang Bélának és tartunk egy sajtótájékoztatót" - mondta Csuka Pál.

A tiltakozók azt kérik a minisztériumtól, hogy független vizsgálat döntsön arról, hogy jogszerűen nevezték-e ki az intézet élére a jelenlegi főigazgatót, Makói Zitát. A Pető Intézet munkatársainak egy része úgy gondolja, hogy Makóit jogszerűtlenül választotta meg a kuratórium, valamint szakmailag is alkalmatlannak tartják a feladatra. Állításukat Kolláth György alkotmányjogász is megerősítette: a főigazgató kiválasztásának módja szerinte jogellenes volt.

Korábban az Oktatási Minisztérium vizsgálata ugyanakkor nem állapított meg jogszerűtlenséget, ezt követően Gyurcsány Ferenc kormányfő alá is írta Makói kinevezését.