Bicikliparadicsomért tekert Sólyom

Vágólapra másolva!
Rekordot döntött a szombati Critical Mass: minden korábbinál több, a rendezők becslése szerint összesen 32 ezer bringás kerekezett a főváros útjain. A szervezők szerint már nem a tömeg növelése a cél, hanem annak kikényszerítése, hogy végre épüljenek kerékpárutak a fővárosban. A biciklis demonstráción részt vett Sólyom László köztársasági elnök is.
Vágólapra másolva!

"Megértés kell az autósok, meg a bringások részéről is, ez az egész alapja" - fogalmazta meg az [origo] tudósítójának a szombati Critical Mass lényegét a demonstráció egyik résztvevője. A szervezők ennek jegyében próbáltak a közlekedés, különösen a tömegközlekedés zavartalanságára ügyelni. A rendezők szerint a bringások kivétel nélkül átengedték a BKV járműveit. A 4-6-os villamospótló autóbuszain, a 19-es villamoson, valamint a 86-os buszon utazók így komolyabb nehézségek nélkül vészelték át a bringás demonstrációt.

A szombati Critical Masst a Föld napja alkalmából szervezték a hazai biciklis civil szervezetek azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a bringázást, valamint elérjék, hogy több bicikliút épüljön a fővárosban. A Critical Mass (Kritikus tömeg) elnevezés Ted White 1992-ben készült Return of the Scorcher című dokumentumfilmjéből ered. A film egyik jelenetében a bringások sikertelenül próbálnak átkelni egy kereszteződésen az autóforgalom miatt. A kerékpárosok száma egyre nő, végül eléri azt a kritikus tömeget, hogy az autósok kénytelenek meghátrálni.

"Évről évre egyre többen vagyunk, előbb-utóbb észre veszik, hogy számolni kell velünk" - mondta az [origo]-nak egy 20 év körüli lány. A bringások várakozása beigazolódott, a negyedik alkalommal megrendezett Critical Masson a rendezők szerint minden korábbinál többen, közel 32 ezer bringás kerekezett végig Budapest belvárosában, vagyis 10 ezerrel többen, mint a tavalyi demonstráción. A Budapesti Rendőrfő-kapitányság (BRFK) 30 ezerre becsülte a biciklisek számát.

Forrás: MTI
Sólyom László

A rekord számú résztvevő miatt a rakpartok és a többi út nehezen bírta a terhelést. A délután háromkor az Újpesti rakpartról induló bringások egy része már túl volt három hídon, és a Petőfi hídon kanyarodott át Budára, amíg a tömeg nagy része még a kiindulópontnál várakozott.

Az óriási tömeg miatt pedig a biciklisekkel néhol nehezen bírtak a szervezők is, többen megkísérelték elfoglalni a villamos síneket, vagy az autósok számára fenntartott sávokat. "Mit csinálsz a villamossal, majd odébb tolod?" - próbálták meggyőzni a türelmetlenebb résztvevőket a szervezők.

"Már nem az a lényeg, hogy tovább nőjjön a tömeg, hanem hogy végre beinduljon a dolog, és kezdjék el építeni a kerékpárutakat" - mondta az [origo]-nak Kürti Gábor, Hajtás Pajtás Futárszolgálat vezetője, a demonstráció egyik főszervezője. Kürti hozzátette: a tavalyi felvonulás sikerét mutatja, hogy idén 30 kilométer új kerékpárutat építenek. A szervezők szerint 145 kilométeren lehet tekerni, 500-600-nál már elégedettek lennénk, de 900 kilométer lenne a tökéletes.

A bringásokhoz a Petőfi híd budai hídfőjénél csatlakozott Sólyom László köztársasági elnök unokáival együtt. A környezetvédelem iránti elkötelezettségéről ismert köztársasági elnök szerint mindössze közlekedésszervezés kérdése, hogy több kerékpárút legyen. Hozzátette: lehetnének olyan utcák is a fővárosban, ahol csak biciklisek mehetnének, sőt egybefüggő közlekedési folyosókat is kellene a kerékpárosoknak kialakítani. Sólyom László szerint elképzelhető, hogy a Sándor Palota mellett is hamarosan építenek egy biciklitárolót.

Szabó András