Postán küldték Gyurcsánynak a vizeletmintát

Vágólapra másolva!
Nem vette át senki a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek szánt vizeletmintákat. A könnyű drogok fogyasztására vonatkozó büntetés eltörléséért küzdő Kendermag Egyesület két vezetője a kormányfő parlamenti irodájában akart átadni két vizeletmintát, de nem fogadta őket senki, és engedély híján nem léphettek be az épületbe. Így postán küldték el a vizeletes üvegeket.
Vágólapra másolva!

Tucatnyi újságíró, fotós és operatőr várta a Parlament előtt kedden délelőtt a Kendermag Egyesület két vezetőjét, akik hétfőn jelezték: átadják saját, pozitív vizeletmintáikat a miniszterelnöknek vagy munkatársainak, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a drogkérdés szerintük rossz szabályozására és az értelmetlen diszkórazziákra.

A két aktivista, Juhász Péter és Felső László azonban nem jutott túl a Parlament előtt, a Kossuth téren felállított őrbódén, mivel a Köztársasági Őrezred egyik munkatársa belépési engedély hiányában nem engedte tovább őket.

Bár hivatalosan nem tudtak a kendermagosok érkezéséről, a szokásos egy-két egyenruhás őr mellett most egy civil ruhás őr és két rendőr is a bódénál toporgott a 11 órára meghirdetett akció előtt. Juhász Péter azonban hiába lobogtatott egy faxot, melyben jelezték szándékukat, és amelyet állítása szerint hétfőn elfaxoltak a miniszterelnöki titkárságra.

A Köztársasági Őrezred munkatársát a levél nem hatotta meg, így a két kendermagos az épületen kívül rekedt. Az őrség arra sem volt hajlandó, hogy átvegye a dobozt. A civil szervezet két vezetője ezért átment az egyik közeli postára, és feladták a csomagot, a miniszterelnöknek címezve, a Parlamentbe. A vizeletes üvegeket "törékeny, üveg" megjelöléssel adták fel végül.

Juhász Péter, a Kendermag Egyesület elnöke azt mondta a Parlament előtt, a kudarcba fulladt bejutási kísérlet után, hogy ha Gyurcsány Ferenc megkapja pozitív vizeletmintáikat, két választása lesz: vagy feljelenti őket, vagy ha ezt nem teszi meg, azzal kifejezi, hogy nincs értelme a drogfogyasztást büntető törvényi szabályozásnak.

Elmondta azt is, hogy a mostani akciójuk közvetlen előzménye egy kazincbarcikai diszkórazzia volt. Augusztus 28-án ugyanis a rendőrség - a Kendermag Egyesület tudomása szerint - 350 fiatal átvizsgálása után 10 ellen indított eljárást kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt, de egyiküknél sem merült fel a terjesztés gyanúja. Hozzátette azt is, hogy a kedden postázott két minta mellett további mintegy ötven vizeletet üvegcsét küldenek majd el a kazincbarcikai rendőrségre, hogy ezzel is tiltakozzanak a szerintük értelmetlen és megalázó diszkórazziák ellen.

Komáromi Gergely