Orbán: A szavazók leváltották Gyurcsányt

Vágólapra másolva!
A Fidesz elnöke felszólította az MSZP-t, hogy ne szálljon szembe az emberek akaratával. Orbán szerint a választási eredmény azt mutatja, hogy a szavazók elutasítják a jelenlegi koalíciót és a miniszterelnököt. A Fidesz ugyanakkor konkrét receptet nem nyújt arra, hogy mit is kellene csinálnia szerinte az MSZP-nek.
Vágólapra másolva!

A Fidesz elnöke szerint történelmi választás zajlott, az emberek a válsághelyzetben kinyilvánították az akaratukat. A választópolgárok a helyi vezetők megválasztásán túl pártlistákra is leadták szavazataikat - mondta Orbán, aki szerint a szocialisták történelmi vereséget szenvedtek..

A Fidesz elnöke - aki a párt kampányközpontjában értékelte a választási eredményt - szerint a választók arról is döntöttek, hogy ki vitte csődbe az országot. A jelenlegi koalíciót és a miniszterelnököt pedig nem tartják alkalmasnak a válsághelyzet megoldására.

"A magyar emberek nem akarnak olyan országban élni, amely a hazugság hálójában vergődik, a magyar ember nem szereti a hazugságot" - mondta a Fidesz elnöke az eredményeket elemezve. "A magyar emberek az igazságot, a békességet, az egyenes beszédet szeretik, és emellett tettek hitet" - tette hozzá.

Orbán a Fidesz nevében felszólította az MSZP-t, hogy ne szálljon szembe az emberek akaratával. A pártelnök ugyanakkor azt nem részletezte, hogy pontosan mit vár a kormánytól. Korábban még szakértői kormány felállításáról beszélt, ezt azonban most nem ismételte el. Nem nevezte ezúttal népszavazásnak sem a választást, pedig korábban azt mondta, referendumnak kell tekinteni azt.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a pártelnök beszéde után nyilatkozott. Szerinte "egyetlen mozdulat, és megoldódna a válság" - ez azt jelenti a frakcióvezető szavai szerint, hogy a kormányfőnek le kell mondania. Úgy vélte, az öt parlamenti párt tudna tárgyalni "egy életképesebb jelöltről", de ehhez "Gyurcsány Ferencnek távoznia kell".

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az MTV-nek azt mondta, a kormánypártok veresége "nem jelenti Orbán Viktor forgatókönyvének végrehajtását". A kisebbik kormánypárt vezetője szerint az önkormányzati választásokon ezúttal a pártprefereniák erősebbnek bizonyultak, a választók nem a jelöltek "személyes kvalitásai" alapján szavaztak. Kuncze úgy vélte, az eredmény mindössze azt jelzi, hogy a megszorító intézkedések népszerűtlenek, de a koalíciónak nincs más választása, mint a stabilitási program végrehajtása.