Egy svéd cikkről koppintották a drog-anyagot

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi minisztérium által kiadott, drogokról szóló, hivatalos állásfoglalás jelentős része valójában egy svéd ortodox pszichiáter szakcikke a Társaság a Szabadságjogokért szerint - olvasható a Népszabadságban. A jogvédő szervezet munkatársai ráismertek a gyakorlatilag szó szerint átvett szövegre, miután csak perrel tudták elérni, hogy a tárca közzétegye a közérdekű anyagot.
Vágólapra másolva!

Egy svéd pszichiáter szakcikkét tette közzé az Egészségügyi Minisztérium, mint a drogokról alkotott hivatalos kormányzati véleményt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint- derül ki a Népszabadság írásából. A tárca az állásfoglalást eredetileg nem is hozta nyilvánosságra egészen addig, amíg a jogvédő szervezet által indított perben a bíróság nem mondta ki a közérdekűségét.

A dokumentumot a minisztérium két legmagasabb szintű javaslattevő testülete, a neurológiai, illetve a pszichiátriai szakmai kollégium dolgozta ki a kábítószerek veszélyességéről. Az állásfoglalásban - négyoldalnyi terjedelemben - a drogok egészségkárosító hatását foglalták össze, és ennek alapján azok teljes tiltásának pártján állnak, vagyis teljes mértékben elutasítják a kábítószerek legalizálását. Sőt, arra figyelmeztetnek, hogy a kábítószer-használók kifejezetten veszélyesek a környezetükre, például az ítélőképesség csökkenése miatt.

A TASZ egyik munkatársa ismerte fel a szöveget, ami nem más, mint egy abszolút tiltáspárti, ortodox álláspontot képviselő Thomas Lundqvist egyik szaklapban publikált cikke. Az egészségügyi tárca által saját hivatalos állásfoglalásaként közzétett anyagnak az a része, amely a kábítószerek kockázatairól szól, gyakorlatilag szó szerinti fordítása a svéd klinikai pszichológus tavalyi írásának. A svéd orvos az enyhébb szerek legalizálását, az ártalomcsökkentő szemléletet elutasító szakember, az Európa a Drogok Ellen nevű szervezet tanácsadója.

Az Egészségügyi Minisztérium a lap megkeresésére annyit közölt, hogy nem akarják megkérdőjelezni a "pszichiátria, az addiktológia és a neurológia kiemelkedő szakembereiből" álló kollégiumok munkáját, ezért nem tervezik új elemzés elkészítését.