Az M1-es autópályán délre feloldották az útzárat, miután sikerült elfogni annak az ötezer nyúlnak többségét, amelyek egy közlekedési baleset miatt szabadultak el hétfő reggel az autópálya Budapestről kivezető szakaszán - közölte Gálik Viktória, a rendészeti biztonsági szolgálat (REBSISZ) szóvivője.
Gálik Viktória elmondta: az M1-esen még mindig számítani kell torlódásra, de a korlátozás feloldásával vélhetően ez rövid időn belül megszűnik. A sztárádán az okozta a balesetet, hogy az állatokat szállító teherautó összeütközött egy kamionnal. A karambol és a szétszaladt nyulak miatt az M1-es autópályát lezárták, a forgalmat a 39-es kilométernél az egyes útra tereltél el. A balesetben személyi sérülés nem történt.
Gálik elmondta: az állatokat a helyszínen tartózkodó rendőrök, tűzoltók, valamint a szállító cég alkalmazottai kapták el. Az állatokat dobozba pakolták, amiket egy külön, a helyszínre érkező teherautó szállít majd el. Az akció során körülbelül 4400 nyulat sikerült elcsípni, 100 megszökött, 500 pedig elpusztult a balesetben. A szóvivő [origo]-nak nem tudott részleket mondani arról, hogy a rendőrök hogyan birkóztak meg a feladattal.
[origo]/MTI