Vágólapra másolva!
Rengeteget dolgozik és pontosan tudja, mit akar - gyakorlatilag mindenki így jellemezte az [origo]-nak Ficsor Ádámot, a Gyurcsány-kormány új kabinetfőnökét, aki Gál J. Zoltán váratlan távozásával februártól veszi át a kormányzati kommunikáció irányítását. Akad olyan forrásunk, aki szerint a szocialista párt ifjú titánjának gyors előmenetelében szerepet játszhatott az is, hogy szemrebbenés nélkül átmegy mindenen. A Brüsszelben otthonosan mozgó Ficsor szereti a jó borokat, gimnazista kora óta együtt van barátnőjével, és fel lehet hívni éjjel 11-kor is.
Vágólapra másolva!

"Azok közé tartozik, akikre a pártban úgy tekintenek, hogy lehet belőlük valaki, egyszerűen egy tehetséges csávó" - jellemezte nevének elhallgatását kérve egyik, az MSZP belső ügyeit ismerő forrásunk Ficsor Ádámot pár órával azután, hogy a Kormányszóvivői Iroda közleményben tudatta: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 28 éves szakállamtitkára veszi át Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnökének, Gál J. Zoltánnak a helyét februártól. Szerinte Ficsornak minden adottsága megvan a poszt betöltéséhez, mert határozott politikai ambíciói vannak, megbízható és kifejezetten precíz szakember. Elképzelhető ugyanakkor - mondta forrásunk -, hogy a médiában járatos elődjéhez képest neki még gyakorolnia kell majd a kommunikációt, mert eddig csak ritkán szerepelt.

Gál J. Zoltán már decemberben beszélt Gyurcsány Ferenccel arról, hogyha megszületik a gyermeke, akkor egy időre kiszáll a kormányzati munkából - mondta a miniszterelnök környezetét és a szocialisták ügyeit jól ismerő, neve elhallgatását kérő forrásunk. Szerinte felmerült olyan verzió, hogy a kabinetfőnök hosszabb szabadságot vesz ki, de az "itt is vagyok és nem is"-helyzetet eredményezett volna és ezt nem tartották jónak. Végül a mostani megoldás mellett döntöttek, de megegyeztek abban is, hogy Gál J. néhány hónap múlva visszatér, bár az még egyelőre nem világos, hogy milyen pozícióba.

Vidéki gyökerek, brüsszeli jártasság

Gyurcsánynak több hete volt arra, hogy megtalálja új kabinetfőnökét. A miniszterelnöki stáb számára nem volt ismeretlen Ficsor Ádám. "Ismertük őt Gráf József agrárminiszter kabinetfőnökeként, szakállamtitkárként ő felelt a vidékfejlesztésért, az MSZP-n belül pedig vezeti a progresszív platformot, amely kiáll a reformok mellett" - sorolta forrásunk.

Ficsor korábban is feltűnt már a miniszterelnök mellett, az őszi falujárás egyik szervezője és levezénylője ő volt, egyik ismerőse szerint talán itt figyelhetett fel rá Gyurcsány Ferenc. Nevét mégis szinte mindenki két másik dologhoz kapcsolja: ő az elnöke az MSZP-n belül működő, az utóbbi időszakban megerősödő szerveződésnek, a Magyar Progresszív Társaság Platformnak, valamint a földművelésügyi minisztériumban ő "rakta össze" az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (Ez tartalmazza a 2007. és 2013. közötti időszak hazai vidékfejlesztési intézkedéseit. Ennek alapján közel 3000 milliárd forintot - ebből 1300 milliárdot pályázati úton - használhat fel az agrárágazat 2013-ig, ami az összes Magyarországra érkező uniós forrás egyharmada).

A vidékfejlesztési programba fektetett munkájáról párttársai szinte ódákat zengtek az [origo]-nak, hiszen a programot teljes egészében a szakállamtitkár fogta össze, Ficsor "tárgyalta le végig Brüsszellel". Vagyis a politikus jól kiigazodik uniós körökben, kamatoztatni tudja kiváló nyelvismeretét, nemzetközi gyakorlatát - emelték ki többen is.

Technokrata és politikus egyszemélyben, márpedig egy kabinetfőnöknél előny, hogy van közigazgatási gyakorlata, és ismeri a bürokraták nyelvét - mondta Oláh Lajos szocialista képviselő, aki egyben a Ficsor elnökségével működő platform alelnöke. Szerinte brüsszeli tudása, jártassága is képviselőtársa mellett szól, megjegyezte ugyanakkor, hogy Ficsornak teljesen más az erőssége, mint elődjének: Gál J. Zoltán a döntések kommunikálásában, a médiakapcsolatokban jó, míg ő a szervezéshez, rendszerépítéshez, strukturális irányításhoz ért - magyarázta.

A barát szerint agilis, mások szerint törtet

"Karrierista" - jellemezte az [origo]-nak nevének elhallgatását kérve egyik volt iskolatársa, aki még a Sárospataki Református Gimnáziumból ismeri a leendő kabinetfőnököt. Szerinte ismerősei közül azért nem kedvelik többen, mert nagyon határozottan, céltudatosan tör előre és nem mindig figyel arra, ennek milyen következményei vannak. A "mindig nagyon határozott" Ficsor egyik hibája - mondta volt iskolatársa -, hogy környezetében olyan kép alakult ki róla: olykor fenn hordja az orrát. Barátnak viszont biztosan jó, mert ha valami problémával hozzá fordulsz, mindig segít - tette hozzá.

Tudomása szerint Ficsor jómódú agrárcsaládból származik, kiterjedt, jól felszerelt gazdaságuk van. A párt honlapján található önéletrajzából kiderül, hogy nőtlen, de "gimis kora óta" együtt van barátnőjével, aki Brüsszelbe is vele tartott. Az FVM-hez történő kinevezése előtt ugyanis Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő mellett dolgozott tanácsadóként.

Harangozó az MSZP agrártagozatában, majd uniós képviselővé választása után Brüsszelben is együtt dolgozott Ficsor Ádámmal, akihez baráti kapcsolat is fűzi. "Nemcsak tudja, mit akar, de képes ezért keményen megdolgozni, a vidékfejlesztési munkájával pedig már letett valamit az asztalra" - mondta a szocialista európai parlamenti képviselő. Harangozót picit meglepte ugyan az új kabinetfőnök kinevezése, de szerinte Ficsor gyors politikai karrierjét annak köszönheti, hogy ügyes, agilis és nagy munkabírású. Ficsor az, akit éjjel 11 órakor is nyugodtan fel lehet hívni, mert még biztosan dolgozik, ezért Harangozó nem is nagyon tudott válaszolni arra kérdésre, az új kabinetfőnöknek mi a hobbija, mit csinál szabadidejében. Leginkább talán a borászkodás érdekli, szereti a tokaji borokat, de szeret lvasni is.

Szeret példát mutatni

Nem az a típus, aki bánja, ha a karrierjére kell áldoznia a szabadidejét is - erősítette meg nevének elhallgatását kérve egy fiatal párttársa, aki szintén évek óta közeli kapcsolatban áll Ficsor Ádámmal. Hozzátette, szerinte kifejezetten szeret példát mutatni a kollégáinak azzal, hogy reggel 6-tól késő estig dolgozik.

Az új kabinetfőnök az uniós intézmények és a közigazgatás mellett már a versenyszférát is megjárta: még javában egyetemi tanulmányait végezte, mikor megalapította a jelenleg is működő Agrotrust Consulting 2004 Kft.-t, amelynek profilja a pályázati tanácsadás, hazai, és európai uniós pályázatok elkészítése, menedzselése. 2004 júniusa, brüsszeli kinevezése óta már nem vesz részt a cég életében, a Heti Válasz azonban tavaly ősszel számolt be arról, hogy az Agrotrust Consulting - amelyet Ficsor egykori sárospataki kollégista társai vittek tovább - érdekelt a szaktárca uniós pályázataiban, miközben barátjuk, diáktársuk a szakállamtitkár. A lapnak Ficsor Ádám azt állította, egyetlen pályázónak sem hívta fel a figyelmét volt cégére, barátai pedig nem fognak visszaélni befolyásos kapcsolatukkal. Az [origo] megkereste az Agrotrust Consulting képviselőit is, de nem kívántak nyilatkozni egykori munkatársukról.

Forrás: MTI
Falujárás pálinkázással - a háttérben bal oldalon Ficsor Ádám

A vidéki hátterű, nemzetközi porondon is bizonyító fiatal politikus kinevezésének egy szocialista körökben jártas forrásunk szerint két üzenete van, az egyik nyilvánvalóan a fiatalítás. Másrészt azt mutatja, hogy miniszterelnök-pártelnök Gyurcsány nyit az MSZP felé, egy felfelé ívelő pártkarriert felmutató embert vesz maga mellé.

Ezzel egybevág az [origo] által megkérdezett politológus véleménye: Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője szerint - bár Gál J. Zoltán családi okokra hivatkozva kérte felmentését- ez a személyes indok találkozott a szocialista párt, és főleg a frakció kívánságával. "Az MSZP frakció biztosan nyomást gyakorolhatott ebbe az irányba, hiszen régóta szerették volna elérni Gál J. távozását, akit sok bírálat ért az utóbbi időben" - mondta.

Ficsor kinevezése jópont a pártnál

A politológus szerint a kabinetfőnök pozíciója tavasz óta meggyengült, az új kommunikációs stáb nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a kaput pedig a nemrég kipattant tanulmánybotrányok tehették be.Kemény várakozásoknak kell megfelelnie az új kabinetfőnöknek, és nagyon rövid idő alatt eredményt kellene produkálnia a politológus szerint. A változás, az új ember érkezése önmagában pozitív hatású, de időbe telik, míg kiderül, hogyan alakítja ki szerepét, milyen típusú kabinetfőnök lesz. "Például kiderül, sokat szerepel-e, vagy nem helyezi magát előtérbe, és stratégaként a háttérből irányít majd" - tette hozzá. Mint mondta, nem véletlenül esett a választás egy fiatal, dinamikus emberre, hiszen a Gyurcsány-kormánynak a dinamizmus kezdettől az egyik hívószava volt, ráadásul talán soha annyira nem volt szükség a kormányzati kommunikáció talpra állítására, mint most.